
Szörnyű tragédia történt az éj leple alatt, egy BMW sofőrje a halálos áldozat
Úgy tudni, hogy a sofőr nem használta a biztonsági övet.
Egy nyolc éves kisfiú, aki véletlenül lenyelt egy apró gombelemet, megmenekülését csak a komoly orvosi szaktudásnak és a gyors beavatkozásnak köszönheti.
Lucas Brookes nem akart lenyelni a távirányítós lámpájának minielemét, azonban érdekesnek találva annak ízét, nyalogatni kezdte, míg véletlenül lenyelte azt. A gombelem a brit kisfiú nyelőcsövében akadt, és ott égési sérüléseket okozott a gyereknek.
A fiú azonnal szólt édesanyjának, hogy véletlen lenyelte a tárgyat. Szülei rögtön kórházba szállították, ahol az orvosok úgy döntöttek, hogy a légzési komplikációk elkerülését megelőzendő, az apró fémtárgyat a fiú gyomrába juttatják, ahonnan feltételezhetőleg magától távozik majd.
A „várva várt eredmény” egyelőre bár eddig elmaradt, de a röntgenfelvételek szerint az elem már nincs a gyomorban, és a kisiskolás remélhetőleg mielőbb megszabadul tőle. Természetesen az orvosok folyamatosan nyomon követik állapotát, az esetleges komplikációkat megelőzendő – írja a Metro. Tess Brooks, a kisfiú 35 éves anyukája nagyon boldog, hogy ilyen szerencsésen jöttek ki az igen veszélyes kalandból, és minden szülőt arra figyelmeztet, szóljon gyermekének, hogy ezek az apró elemek különösen veszélyesek, és még véletlenül se vegyenek ilyet a szájukba.
Úgy tudni, hogy a sofőr nem használta a biztonsági övet.
A NASA potenciális veszély kategóriába sorolta az objektumot.
Egy teherautó és egy személyautó ütközött.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre