RETRO RÁDIÓ

Gyilkos féltékenység, a földön vonszolta hazáig az agyonrugdosott barátnőjét, meghalt





Minősített emberölés miatt emeltek vádat a férfi ellen.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.15.
kegyetlen

Schmidt Gábor a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtószóvivője azt közölte: a vádirat szerint a nő 2019 nyarától alkalmanként a férfinál tartózkodott, de tartós kapcsolat nem alakult ki közöttük.

Rendszeresen fogyasztottak alkoholt, és a férfi féltékenysége miatt gyakran veszekedtek

Idén március 14-én este egy lajosmizsei büfében italoztak. A férfi veszekedni kezdett a már bizonytalanul mozgó barátnőjével, akinek már a beszédét is alig lehetett érteni. Lökdöste is, mert a nő más férfiakkal is táncolt. Amikor hazaindultak, ismét veszekedni kezdtek, és a férfi ütlegelte, illetve többször megrúgta a nőt. Miután már nem bírt lábra állni, a férfi a vállára vette és elindult vele, de a lány a földre zuhant.

A férfi a földön vonszolva a nőt az albérletébe vitte, ott ágyba fektette, de akkor már nem élt

Reggel a munkaadójának szólt, hogy a barátnője feltehetően meghalt, így ő értesítette a mentőket és a rendőrséget. A nő az elhúzódó, kegyetlen bántalmazás miatt a fején és testén számos súlyos sérülést szenvedett, halálát a súlyos fejsérülései okozták.

A letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű férfit a főügyészség különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolja. Az ügyész végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben azzal, hogy a román állampolgárságú férfit Magyarország területéről ki is kell utasítani. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.





Ezeket olvastad már?
Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás