
Gyilkos lett a 11 éves kisfiú: saját 5 éves öccsével végzett a gyerekszobában
Mire a rendőrök kiértek, már nem volt remény.
A Magyar Közlöny legfrissebb kiadványából kiderül, hogy mikor vehetjük le az arcot eltakaró textilanyagot.
Módosítás jelent meg a Magyar Közlönyben a maszkviselési szabályokkal kapcsolatban. A legújabb változás a boltban dolgozókat érinti.
A Magyar Közlöny legfrissebb beszámolójából kiderült, hogy megváltoznak a maszkahasználat szabályai. Az új rendelet a bolti alkalmazottakat érinti. Az új törvény szerint a munkáltató és a munkavállaló eldönthetik, hogy biztosítanak-e olyan szünetet, amikor levehető a maszk.
A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-a a következő (4a) és (4b) bekezdéssel egészül ki:
„A szünet céljára a munkáltató vagy az üzletvezető kizárólag olyan helyiséget, illetve területet jelölhet ki, amely nem szolgál az üzletben értékesített termékek tárolására és amelyben vásárló nem tartózkodhat” – számol be a Magyar Közlöny legfrissebb száma alapján a Ripost.

Mire a rendőrök kiértek, már nem volt remény.

Halálos baleset Melbourne-ben.

Ez volt minden idők legnagyobb Békemenete.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.