Fenyőfa-krízis: az igazi vagy a mű a nyerő?





Közeleg a karácsony, így ismét két táborra szakadt az ország. Vannak, akik az igazi fenyőre esküsznek, míg mások szerint több szempontból is sokkal jobb választás a műfenyő. Pro-kontra rovatunkban utánajártunk, melyiknek mi az előnye.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.22.
a nap kérdése

„Az igazinak van illata”

Soha mondanék le az igazi fenyőről! Teljesen más hangulata van, mint egy műanyagnak. Nincs természetellenes színe, illata viszont van, ami egyszerűen csodálatos. Magát a kiválasztási folyamatot is imádom, mindig együtt megyünk a családdal, és közösen válogatunk. Minden évben ez a program, otthon pedig a férjem faragja bele a talpba, amin mindig nagyon jókat nevetünk a gyerekekkel. Persze a mi karácsonyfánk így sosem tökéletes, de nem is kell annak lennie. A hibátlan, mesterséges dolgok olyan unalmasak! – mondta lapunknak egy kétgyermekes édesanya, Edina.

„Jobban megéri a műfenyő”

Sokáig én is a természetesség híve voltam, de egy ismerősöm pár éve rábeszélt a műfenyőre, amit azóta is imádok. Szuper, hogy nem kell minden évben megvenni, főleg úgy, hogy mi az óriásfákat szeretjük. Kifizettünk közel 20 ezer forintot azért, hogy aztán pár hét múlva kidobjuk. Őrültség! Ráadásul a műfenyőnek nem hullik a levele, és díszíteni is sokkal könnyebb, nem olyan szúrós, mint az igazi. Nem kell aggódni amiatt, hogy mi lesz, ha a közelébe megy a hároméves lányom vagy a kiskutyánk! A fenyőillat persze nálunk is elmaradhatatlan, csodás illatosítók vannak, amikkel ez könnyedén megoldható – mesélte olvasónk, Laura.

Idén drágább lesz a fenyő

Péntek Géza surdi őstermelő korábban a Metropolnak elárulta: idén drágább lesz a fenyő. – A koronavírus mindent átír. Itt Zalában mi már tisztán látjuk, hogy az árak felfelé fognak menni, hiszen minden kellék ára is nőtt, a duplájára, sőt van, ami a háromszorosára. Az emberek kevesebb fát fognak venni, mert sokan megijedtek a vírustól, és kevesebben mernek árusítani is, kimenni a piacra. Mi, termelők már nyár közepe óta tudjuk, hogy hiány lesz a fákból. Hiszen ekkor indulnak el a viszonteladók, hogy megrendeljék a szükséges mennyiséget maguknak, amit később továbbadnak a vevőknek. De idén kevesebbet rendeltek a járvány második hulláma miatt. Nem tudhattuk, és most sem tudjuk, hogy milyen szigorítások lesznek még – mondta lapunknak Péntek Géza.

Melyik mennyibe kerül?

Igazi

-lucfenyő: 3000 Ft/m

-ezüstfenyő: 4-5000 Ft/m

-nordmann: 6000 Ft/m

Műfenyő: Általában 5 és 20 ezer forint métere, de határ a csillagos ég

Ha igazi, akkor nordmann!

Péntek Géza szerint még mindig a nordmann a legnépszerűbb fenyő. – Már ötéves divat, hogy aki csak teheti, az olcsóbb luc helyett a kicsit drágább nordmann fenyőt választja. Ez kevésbé hullajtja a levelét, tovább maradhat a szoba éke – mondta korábban lapunknak az őstermelő.

A neten is rendelhetünk

Évről évre többen rendelnek a neten fenyőt – ezt idén a koronavírus-járvány felgyorsította: sokan kevésbé érzik kockázatosnak, hogy online rendelnek házhoz szállítható fát.: – Nálunk már 5 éve létezik ez a lehetőség, a jelenlegi helyzetben pedig ez tűnik a legbiztonságosabbnak is. A futáraink maszkban, kesztyűben viszik házhoz a választékot. Az áraink nem sokat változtak a tavalyihoz képest, de nálunk eleve inkább prémium minőségű fákat lehet vásárolni. Nincs más, csak normand fenyő, ami a legkelendőbb fajta az összes közül – mondta Tompa Mihály, a karacsonyfawebshop.hu ügyvezető igazgatója.

Mióta díszítünk?

A karácsonyfa-díszítés hagyománya a XV–XVI. századi Németországból eredeztethető. Kezdetben almával, dióval, pogácsával és mézeskaláccsal dekoráltak, az 1800-as évek végén azonban már a színes, csillogó gömbdíszek is megjelentek.

Koronavírussal is díszíthetjük a fát

Azt már biztosra vehetjük, hogy az idei karácsony a koronavírus miatt teljesen más lesz, mint az eddigiek. Vannak azonban olyan kereskedők, akik a világjárványban is az üzletet látják. Így jött létre minden idők talán legbizarabb karácsonyfadísze, ami konkrétan úgy néz ki, mint a koronavírus mikroszkóp-felvételén látható, mostanra már jól ismert forma. A London Bohemian cég egy készletet 29,95 fontért, vagyis 12 ezer forintért árusít az Amazonon.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás