
Ennyiből már jutna ajándékra is, brutális összeg várja a gazdáját
Az Ötöslottón 19 hete nem volt telitalálat, így a hétvégén ismét óriási összeg a tét.
A mostani játékhét alkalmával ráadásul két lottótípus főnyereménye is megegyezik: egyaránt 3,6 milliárd forintért izgulhatnak az Ötöslottó és az Eurojackpot játékosai. A Hatoslottó sincs nagyon lemaradva, itt is 1,2 milliárd forint felett jár a hazavihető nyeremény. A játékosokat ráadásul külön nyeremények is várják a Decemberi Szerencsenapok akcióban.
Az Ötöslottó sorsolást élőben láthatják a nézők a Duna TV SzerencseSzombat című műsorában, amelynek témája – a magyar labdarúgó-válogatott 1953. november 25-i legendás 6:3-as mérkőzése – most elsősorban a futballrajongók számára kedvez. A lottóshow első felében, a Luxor sorsolás alatti beszélgetés keretében a műsorvezetők a magyar foci régi és új sikereit veszik át.
A vendég ezúttal Szente Vajk, Jászai Mari-díjas színész, rendező és műsorvezető lesz, aki társszerzője a Puskás Ferenc életéről szóló musicalnek, amelyet idén augusztus 20-án mutattak be az Erkel Színházban. A műsor második felében, az Ötöslottó számsorsolásakor sztárvendégként Pál Dénes várja a nézőket, aki 2012-ben a The Voice – Magyarország hangja cím győztese lett, valamint megnyerte a 2014. évi Sztárban sztár c. zenés showműsort is.

Top hírek


Csak mandulagyulladás - ezzel rázták le az orvosok az anyát: a 12 hónapos kislánya az életéért küzdött

"Valaki tudja, honnan származnak!" - Gyerekek maradványaira bukkantak az elhagyatott mezőn
"Valaki tudja, honnan származnak ezek a gyerekek!"
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre