
Most jött: tömegbaleset történt Magyarországon, azonnal kellett cselekedniük a tűzoltóknak
Három személygépkocsi ütközött össze.
Egy szerencsétlen baleset miatt vesztette életét több fertőzött beteg is. Az elsődleges információk szerint egy gázpalack robbant fel.
Tűz ütött ki a törökországi Gaziantep kórházának intenzív osztályán, életét vesztette nyolc koronavírus-fertőzött - jelentette szombaton a török állami média.
Az Anadolu hírügynökség értesülése szerint egy oxigénpalack robbanása okozta a tüzet a Sanko egyetemi magánkórházban a dél-törökországi városban. A halálos áldozatok 56 és 85 év közötti Covid-19-betegek fertőzöttek a kórház közlése szerint. Az osztályon kezelt 11 másik beteget átszállították egy másik kórházba.
Az intenzív osztályok igen telítettek jelenleg szerte Törökországban; a súlyos koronavírusos esetek miatt az ágyak 74 százaléka foglalt. Március óta összesen csaknem 2 millióan fertőzödtek meg a SARS-CoV-2 koronavírussal a több mint 80 millió lakosú országban.
Három személygépkocsi ütközött össze.
A 39 éves férfi bevallotta: gondolkodás nélkül segített.
Százezrek töltötték sötétségben az éjszakát a vihar miatt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.