
"15 fős vaddisznócsorda bukkant fel mögöttem!" - Hegyvidéken kevésen múlt a tragédia, mutatjuk a megdöbbentő felvételeket
Hegyvidéki vaddisznóveszély: tragédia is lehetett volna.
A koronavírus elleni vakcina nem jelent majd teljes védettséget, de megfertőződés esetén is meggátolja a súlyos tünetek kialakulását.
Kis Zoltán a Nemzeti Népegészségügyi Központ virológusa közölte, a vakcinák soha nem nyújtanak százszázalékos védettséget, de a 90 százalék is nagyon jó eredménynek tekinthető.
A vírus azonban nem fog eltűnni, velünk marad, vagyis meg kell tanulni együtt élni vele - tette hozzá. Annál is inkább - folytatta -, mert a koronavírus jellemzője, hogy az immunrendszerünk hajlamos elfeledkezni róla.
Ez pedig azt jelenti, hogy a fertőzést többször is el lehet kapni, vagyis a vakcinát várhatóan azoknak is többször be kell majd adni, akik már átestek a fertőzésen - figyelmeztetett.
Arról is szólt, hogy a karácsonyi készülődés során különösen ügyeljünk a járványügyi szabályok betartására a bevásárlóközpontokban. Ezek ugyanis kritikus pontjai lehetnek a vírus terjedésének - mondta a szakember.
Hegyvidéki vaddisznóveszély: tragédia is lehetett volna.
Hamarosan indul a FIX 3% Lakáshitel Program.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.