Trump teljes átláthatóságot követel és a jogi csaták folytatását ígéri





Donald Trump amerikai elnök teljes átláthatóságot követelt és a jogi csaták folytatását ígérte abban a közleményben, amelyet helyi idő szerint péntek délután adott ki aláírásával a Fehér Ház.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.07.
amerika választ

Az elnök úgy fogalmazott: „hisszük, hogy az amerikai nép megérdemli a szavazatszámlálás és a szavazatok igazolási folyamatának teljes átláthatóságát, és ez immár nem egyetlen választásról szól. Ez az egész választási folyamatunkról szól”.

Közleményében Donald Trump emlékeztetett arra: ő és a Republikánus Párt már korábban is azt az álláspontot képviselte, hogy valamennyi jogszerűen beérkezett szavazatot meg kell számolni és valamennyi jogszerűtlen (érvénytelen) szavazatot ki kell hagyni a számolásból.Ennek ellenére a demokraták részéről minden alkalommal ezzel az alapvető elvvel szembeni ellenállással találkoztam” - írta.

Trump azt ígérte, hogy minden lehetséges jogi eszközt igénybe vesz annak érdekében, hogy „az amerikai népnek bizalma lehessen a kormányunkban”.

Soha nem adom fel a küzdelmet értetek és a nemzetért” - zárta a közleményt az Egyesült Államok 45. elnöke.

Georgiában - még a Fehér Ház közleményének kiadása előtt - bejelentették az illetékesek, hogy a szoros verseny miatt újraszámlálják a voksokat. Péntek délutáni sajtókonferenciáján Brad Raffensperger georgiai államtitkár közölte: a Donald Trump és Joe Biden demokrata párti elnökjelöltre leadott szavazatok közötti különbség túl csekély, ezért mindenképpen újraszámlálás lesz. „A tét nagy” - tette hozzá. A hagyományosan republikánusokra szavazó délkeleti Georgiában a levélszavazatok számlálásakor megváltozott a helyzet, és Biden 1500 szavazatos előnyre tett szert.

Közben Joe Biden szóvivője, Andrew Bates azzal fenyegette meg Donald Trumpot, hogy amennyiben nem fogja elismerni a vereséget, akkor kivezettetik a Fehér Házból. „Az amerikai hatóságok teljes mértékben képesek rá, hogy kitoloncolják a betolakodókat a Fehér Házból” - jelentette ki a szóvivő.

A Biden-kampánytörzs bejelentette, hogy pénteken, az esti órákban beszédet mond Joe Biden, majd később az alelnökjelöltje, Kamala Harris is.





Ezeket olvastad már?
Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Mielőtt bármilyen állatot tartanál, ezekkel nem árt ha tisztában vagy!

Mielőtt bármilyen állatot tartanál, ezekkel nem árt ha tisztában vagy!

"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás