RETRO RÁDIÓ

Rákosnak hazudta magát, hogy megrendezhesse álomesküvőjét





Halálos betegnek tette magát egy nő, hogy pénzhez jusson, de lebukott.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2020.11.30.
csalás

8500 fontot (3 400 000 ezer forint) csalt ki barátaiból és jólelkű adományozóktól egy brit nő halálos rákbetegségére hivatkozva, csak hogy megrendezhesse álomesküvőjét.

Barátai szerint a 29 éves Toni Standen az Oscar-díjat is megkaphatta volna alakításáért, amely során halálos áttétekkel küzdő rákbetegnek tetette magát, akinek szinte már csak napjai vannak hátra. A menyasszony a Facebookon posztolta ki „rettenetes tragédiáját”, arra kérve mindenkit, hogy segítsenek abban, hogy halála előtt megadathasson neki az a lehetőség, hogy összeházasodik vőlegényével.

Az elképesztő poszt utána barátai és ismerősei három és fél milliónyi forintnyi fontot gyűjtöttek össze a szélhámos nőnek, aki még a fejét is képes volt kopaszra borotválni, hogy fokozza a hatást, sőt, nem röstellte valóban súlyos rákbetegségtől szenvedő édesapjával támogattatni magát a folyosón, csak hogy még inkább hiteles legyen ismerősei előtt. A friss házasok az elképesztő módon kicsalt pénz nagy részét európai nászútra költötték – írja a Metro.

A nő az év elején újabb poszttal lepte meg ismerőseit, azt állítva, koronavírus-fertőzést kapott, amivel azonban komoly gyanút ébresztett állítólagos rákbetegségével kapcsolatban. Majd, mindezt megkoronázandó, februárban saját halálhírét is közzétette a közösségi oldalon, amivel végképp elárulta magát.

Standen most valószínűleg börtönbüntetésre számíthat, miután a bíróság előtt csalás vétkében is bűnösnek vallotta magát.





Ezeket olvastad már?
Így alakul az üzletek nyitvatartása és a közlekedés húsvétkor - mutatnunk néhány programötletet is a hosszú hétvégére!

Így alakul az üzletek nyitvatartása és a közlekedés húsvétkor - mutatnunk néhány programötletet is a hosszú hétvégére!

Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Összeveszett a barátnőjével, ennek köszönheti az életét

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás