
Nincsenek szavak: meghalt egy 2 éves gyermek, az anyukája megsérült
Megszólalt a rendőrség.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA határon túli cég a következő hetekben a forgalmazást is megkezdheti.
A sepsiszentgyörgyi Proel Biotech cég piacra dobott egy, kórházaknak és diagnosztikai központoknak szánt tesztet, amely alkalmas a SARS-CoV-2 típusú vírusfertőzés ellen termelt, IgG típusú antitestek kimutatására - közölte a vállalat.
A teszt a diagnosztikai- és kutatólaboratóriumokban jól ismert és rendszeresen használt ELISA-módszeren alapul. A most piacra dobott termék az első olyan romániai fejlesztésű teszt, amellyel a SARS-CoV-2 vírusos fertőzésen átesett betegek immunválasza mérhető fel - kevesebb mint két óra alatt. A teszt a hatósági bejegyzéshez készült hitelesítési kísérletek során sem álpozitív, sem álnegatív eredményt nem adott.
A termék megkapta a Romániai Nemzeti Gyógyszerészeti- és Gyógyászati Eszközök Ügynökségétől a szükséges engedélyeket, a gyártótól már megrendelhető, és a következő hetekben a forgalmazók is kezdik terjeszteni.

Megszólalt a rendőrség.

A pénzből élelmiszert, hiteleket és szállodákat finanszíroztak.

Három holttestet találtak a rendőrök.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.