RETRO RÁDIÓ

Betörtek, majd meglopták Varga Juditot és családját





Szerencsére nem voltak jelen, amikor értékek után átkutatták szálláshelyüket.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.07.
tolvajok

Varga Judit igazságügyi miniszter családjával a dunai Ásványráron kempingezett. Július végén, még családi fotókkal erősítették meg, hogy kellemesen érzik magukat, de a kikapcsolódásukra árnyékot vetett, hogy besurranó tolvajok pénzt és értékeket loptak el a sátrukból.

Rutinos túrázóként egy fa közelében állították fel sátrukat, napközben pedig élvezték a víziparadicsom adta lehetőségeket. Azután szembesültek az elkeserítő tényekkel, miután az egyik Szigetközi barangolásuk után visszatértek: idegenek jártak a sátrukban – írja a Blikk, ahol egy fotó is látható a helyszínelésről.

Hamar kiderült, egy szlovákiai bűnözőcsoport áldozatai lettek. A rendőrség azonban megerősítette, hogy azóta felszámolták a több megyében tevékenykedő csoportot, akik elsősorban pénzt, illatszereket, ruházati termékeket, elektronikus berendezéseket, számítógépeket, táskákat zsákmányoltak.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás