
„Sofőrrel jöttem és józanul”: Curtis kimondta, Orbán Viktor pedig megosztotta
Jól kiosztották Majkát.
Januárban 87 éves lesz Korda György, aki 69 éve van a pályán: jövő decemberben a Papp László Budapest Sportarénában tart nagykoncertet, olyan fellépőkkel, mint Szikora Róbert és Király Viktor. Ez lesz Korda György utolsó nagy fellépése, de utána sem tervezi azért visszavonulást.
UtolShow Felszállás a címe a nagykoncertnek, amely 2026. december 19-én lesz a Papp László Budapest Sportarénában, a stadionkoncertektől ezzel búcsúzik Korda György. Ez persze nem jelent teljes visszavonulást, kisebb fellépéseket továbbra is vállal, de nagy show-ra már nem számíthatnak a nézők ezután.

„Nagyon megilletődtem. Az UtolShow Felszállás egy kicsit áthallásos dolog, de nem azt jelenti, hogy utoljára lépünk fel. Valószínűleg azt jelenti, hogy nagy arénában nem lépünk fel többet. Azért adtunk egy évet, mert azt szeretnénk, hogy olyan emlékezetes legyen, amilyen egy énekes életében tényleg csak egyszer van.
Ha valaki nekem azt mondja, hogy 70 évig fogok énekelni, és ennyi év elteltével még érdekes lehetek az embereknek, akkor azt mondom, hogy az nem lehetséges.
„De ma már azt mondom, hogy minden lehetséges! Szeretném az utolsó felszállást emlékezetessé tenni” – mondta a show-val kapcsolatban az énekes.
46. éve társa a színpadon és az életben Balázs Klári, aki azzal tréfálkozott, hogy odarendel majd egy repülőt a buli végére. „Nagyon izgalmas koncert lesz, és meglepetésem is lesz… Nem lehet mondani, hogy 46 év alatt ne álltam volna kellő alázattal a duett műfajához, mert tudjuk, ha két ember együtt énekel, akkor szakmailag is rengeteg alkalmazkodásra van szükség. Itt, az Arénában is lesz néhány percem, ahol olyan dolgot fogok megmutatni, amin nagyon meg fognak lepődni” – mesélte Balázs Klári, mire Korda a szokott humorával azzal válaszolt hogy: „Nem vetkőzés?”

Balázs Klári jelezte, hogy húszévesen sem vetkőzött, nyilván most sem teszi meg. „Zenei meglepetés lesz, kell hozzá sok zenész, fúvósok. Nagyon boldog vagyok, hogy ezt megélhetjük, és találkoztunk olyan emberekkel, akik nagyon bíznak bennünk” – tette hozzá.
Korda György szerint az kell még, hogy „a jóisten adjon erőt és egészséget.” Úgy érzi, kötelező minél egészségesebben és fittebben színpadra lépnie. „Vendégek is lesznek, akik nagy művészek, és megtisztelnek azzal, hogy megjelennek” – jegyezte meg a táncdalénekes.
Szikora Róbert az egyik fellépő, náluk több évtizedes családi összefonódás van. Elmesélte, hogy apja, Szikora Jenő táncdalénekes „jó magyar emberként, cserkészként nem bírta elviselni a rendszert”, amely nem is engedte őt színpadra. Szervező lett, és sok évvel ezelőtt megkereste őt Korda György. „Gyuri már 1958-ban is nagy név volt, most is az. Akkor elkezdődött egy hosszú kapcsolat” – emlékezett a zenész, aki nemrég durva történetet mesélt a régi időkről.

Szikora Róbert apja haláláig dolgozott együtt Kordáékkal. Az R-GO frontembere szerint a „megtiszteltetés” szót eléggé elkoptatták, de igazán büszke rá, hogy felkérték fellépőnek. Persze, egy kis csipkelődés is belefért: „1985-ben Gyuri átjött Klárikával, és levettem egy kis pénzzel” – elevenítette fel egy régi pókerjátszmájukat.
Király Viktor is vendégfellépő lesz. „Nagy családi barátságban vannak a szüleinkkel és velünk. Régóta ismerjük egymást, tiszteljük egymás munkásságát. A Csináljuk a fesztivált! című műsorban is olyan szépeket mondtak nekem! Csak jó élményeim vannak, hatalmas megtiszteltetés, hogy felkértek, azonnal igennel válaszoltam. A Sztárban Sztár miatt már elnézést kértem Gyuritól” – jegyezte meg viccelődve Király Viktor. Korda vette a lapot: „Én magam is megrettentem” – utalt egy kissé fura maszkra, amelyet a műsorban a fiatal énekes viselt.
Korda György, akit nemrég nagy megtiszteltetés ért, már korábban is beszélt arról, hogy csak nagykoncertet vállal. Balázs Klárival közös utolsó nagy projektje tehát 2026. december 19-én lesz a Papp László Budapest Sportarénában, a jegyek már kaphatók.

Jól kiosztották Majkát.

Sosem hallott sztorival állt elő.

Közösségi oldalán jelentette be.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.