Oláh Orsi nem először beszél a küzdelméről, ám most ismét orvosnál járt. A Házasság első látásra sztárja szerencsére biztató híreket kapott, viszont könnyen lehet, hogy hamarosan mégis kés alá kell feküdnie.
Házasság első látásra Orsi megosztó karaktere volt a TV2 kísérletének, azonban őt nem érdekelték a negatív kritikák, ahogy az sem, hogy végül szingliként távozott a műsorból. Sajnos a forgatások után is kapott hideget-meleget a műkörmös lány, azonban ő épített maga köré egy zárt közösséget, akikkel mindent meg tud osztani azután is, hogy már nem szerepel a televízió képernyőjén. Ugyanúgy, mint eddig, Orsi a saját közösségi oldalán sem fogja vissza magát, s kendőzetlen őszinteséggel beszél az életéről, legyen az jó vagy éppen rossz. Utóbbi témakörben sajnos többször is megszólalt már, például amikor kijelentette: masztektómiát fontolgat.
A fiatal lány az Instagram-oldalán elárulta, hogy először 16 éves korában találtak csomót a mellében, amit 20 éves korában ki is műtöttek. Mivel a családjában volt, akit rosszindulatú daganattal diagnosztizáltak – az nem derült ki, hogy melldaganat állt-e a háttérben –, Orsi nem akart kockáztatni, így eldöntötte, hogyha nincs más út, a masztektómiát választja, és végét veszi a dolognak. Főleg azután, hogy alig 10 évvel később újabb csomók jelentek meg a testében, ráadásul mindkét mellében. A TV2 sztárja természetesen azonnal orvoshoz fordult, ahol megállapították: ha tovább nő az elváltozás, akkor kés alá kell feküdnie.
Tegnap voltam ultrahangon, és első körben nem volt semmi probléma. Mind a két mellemben van csomó, amiről eddig is tudtam
– kezdte videójában Orsolya, aki bár jó híreket kapott, de lehet, hogy nem tudja megúszni az újabb műtétet.
„A bal oldali egy új csomó, amivel fél évvel ezelőtt felkerestem az orvost. Szerencsére ez a csomó nem nőtt, a jobb oldali viszont nőtt. Pár milliméterrel lett nagyobb, de ez már 2021 óta tart. Eleve nekem ebből a mellemből volt már kiműtve csomó, de egyelőre most még nincs szükség egy új beavatkozásra. Fél év múlva azonban újra ránéznek, és ha változik a mérete, akkor ki kell venni” – árulta el a szőke hajú szépség, aki hozzátette, nemcsak akkor kell orvoshoz fordulni, ha van csomó a mellben, hanem már érdemes megelőző jelleggel szűrésekre járni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre