György herceg viselkedése árulkodó a lehetséges uralkodását illetően

Katalinnak és Vilmosnak három gyermeke született. György a trónörökös, és úgy is viselkedik, mint egy leendő király.



Megosztás
Szerző: H. M.
Létrehozva: 2024.10.21. 09:30
királyi család Katalin és Vilmos György herceg

György herceg tekintettel van testvéreire és a lehetséges királyi címmel járó felelősséggel is tisztában van. Ami ennél még meglepőbb, hogy a herceg csupán 11 éves.

Mióta meghalt Erzsébet királynő, azóta György herceg szüleinek is nehezebb Fotó: AFP

A koraérett György herceg

György herceg születése előtt egy parlamenti törvény megváltoztatta az öröklési sorrend szabályait, ami azt jelentette, hogy bármi legyen is Vilmos és Katalin gyermekének neme, az nem változtatja meg a helyüket az öröklési sorban. Korábban ugyanis a megszületett fiúgyermekek magasabb pozíciót foglaltak el, mint a lánygyermekek. György születése tehát több szempontból is történelmi jelentőségű volt, és azt képviselte, hogy a monarchia halad a korral és szakítani szeretne a klasszikus szokásokkal és berendezkedéssel. 

A walesi hercegi pár igyekezett a gyerekek életét, amilyen módon csak lehet elzárni a nyilvánosság elől, és György herceg esetében ez kifejezetten látványos eredményeket mutat. Ám a nagy volumenű eseményeken muszáj szerepelnie a királyi család tagjainak, ami a gyerekekre ugyanúgy vonatkozik, ezért a királyi gyerekek rendszeresen nagy feltűnést keltenek, amikor elkísérik szüleiket, György pedig mint leendő király különösen. Még csak nyolcéves volt, amikor részt vett néhai dédnagymamája, Erzsébet királynő jubileumi ünnepségén. Ekkor György két kisebb testvérével kocsikázott, és a három gyermek integetett és mosolygott a tömegnek.

A beszámolók szerint György rendszeresen védelmezőként lép fel Sarolta és Lajos iránt, és ezeket a gesztusokat a szakértők is megjegyezték. A mindössze 11 éves György még mindig csak gyerek, de személyiségének ezek a felvillanásai talán adnak egy kis betekintést a leendő uralkodó jellemébe. Az elemzők úgy vélik, hogy hajlandó segíteni édesanyjának a háztartási munkákban, szoros kapcsolatot ápol édesapjával, és vágyik arra, hogy vigyázzon kisebb testvéreire. Az egyre érettebbé váló herceg jó példát mutat testvéreinek, és ha a királyi címig viszi, akkor valószínűleg ez a fajta mentalitás maradni fog. Inkább bízunk benne.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás