A herceg az uralkodás előtt kipróbálná, amire igazán vágyik!
György herceg azt mondta, szívesen dolgozna szakácsként, ha felnő, mielőtt király lesz belőle – árulta el egy norfolki étterem-kávézó tulajdonosa. Desmond MacCarthy megsúgta, hogy a 11 éves fiú édesanyjával, Katalin hercegnével és más, számára nem ismert emberekkel látogatott el az éttermébe.
A hely nem messze van Sandringhamtől, ahol Vilmos herceg és Katalin nyaralója, az Anmer Hall található. A látogatás során az étterem tulajdonosa megmutatta Györgynek a fatüzelésű pizzakemencéjét, és később elárulta, hogy a fiatal herceg izgatott volt a látottaktól. Miután meglátta, a herceg kijelentette:
Ezt akarom csinálni, ha nagy leszek!
– idézi MacCarthyt a Mirror. A tulajdonos egyébként így jellemezte az ifjú, ám rangos vendéget:
Kedves fiú. A barátaikkal jöttek ide, mert Sandringham nincs olyan messze.
MacCarthy ugyanakkor hozzátette, sajnos a herceg nem tud majd az ő éttermükben dolgozni, 17 év után novemberben ugyanis bezárják a helyet. Azt viszont nem tartja kizártnak, hogy máshol majd megpróbálkozik a herceg.
Szomorú, amikor a dolgok megváltoznak, de hiszem, hogy idővel minden a helyére kerül. Növekedtek a költségek, mivel nagyon magas az áram ára, és nehezebb volt személyzetet találni. Annak ellenére, hogy nagyon mozgalmas a nyár, nehéz egy vállalkozást évi 12 hónapig működtetni, ha szezonális és csak néhány hónapig nyereséges.
Állítólag korábban Vilmos említette, hogy György herceget nagyon érdekli a triatlon is. A futást, úszást és kerékpározást ötvöző sportág fizikailag megterhelő és nagy kitartást igényel. Vilmos a hírek szerint büszkén mesélte, hogy fia az iskolában triatlonozott. Korábban szülei is beszámoltak már róla, hogy György hatalmas sportrajongó, akinek a futball az egyik szenvedélye.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre