Szakemberhez fordult Széphalmi Juliska

Rengeteg nehézség vezetett addig, hogy a táncművész kijelentse: meggyógyult. Széphalmi Juliska még szakemberhez is fordult a térdműtét után, hogy ne csak fizikálisan, de lelkileg is rendbe jöjjön.



Megosztás
Szerző: Cs.I.G.a
Létrehozva: 2024.06.18.
Módosítva: 2024.06.18.
Széphalmi Juliska lelki egészség szakember

Még tavaly novemberben esett át egy komoly térdműtéten Széphalmi Juliska. A Madách Színház táncművésze még az év elején bele is kezdett a rehabilitációba, ami hosszú hónapokra lekötötte, és addig nem is foglalkozhatott két szenvedélyével: a futással és a tánccal. Azonban egy hete hivatalosan is véget ért a rehabilitációja, így teljes erőbedobással tér vissza a munkába.

Széphalmi Juliska
Széphalmi Juliska újra régi formájában van (Fotó: Markovics Gábor)

Szakember segítségét kérte

A táncművész a Mokka vendégeként mesélt arról, milyen érzés volt újra visszatérni a dolgos mindennapokba, mivel hosszú idő után sor került első előadására is.

Együtt ment a fizikai és a lelki felépülés is. Szerencsére már nagyon jól érezem magamat. Visszaálltam dolgozni, tegnap volt az első előadásom, így ez egy nagyon új dolog” – mesélte Juliska, aki elmondta, hogy jól sikerült és minden rendben volt a térdével.

Pachmann Péter arra is rákérdezett a gyönyörű táncosnál, hogyan tudott átlendülni a rehabilitáció során fellépő lelki nehézségein.

Ez a legnehezebb, és tulajdonképpen én is kértem szakember segítségét. Régebben is jártam pszichológushoz, szerintem egyáltalán nem szégyen, sőt az önismerettel valójában mindenkinek nagyon komolyan kéne foglalkoznia. Volt ilyen jellegű segítségem, meg a családhoz barátokhoz is fordultam, de valójában én voltam az, nekem kellett magamat kihúzni ebből az egészből

 – mesélte a gyönyörű táncművész.

Mosolyogva állt be dolgozni Széphalmi Juliska

 A napokban Juliska egy videót rakott ki a közösségi oldalára, amiben éppen a Nyomorultak című előadásra gyakoroltak. A felvételen több jelmezben is látható a táncművész, tehát újra belevethette magát a munkába, amit láthatóan nagyon élvezett.

De jó újra jelmezben látni Juliska. Szeptemberben ott leszek megint – írta egy kommentelő Juliskának.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás