„Igen, ennek eljött az ideje!” – mérföldkőhöz érkezett a műtétből gyógyuló Széphalmi Juliska

A gyönyörű táncművész nemrég egy újabb dolgot pipálhatott ki a gyógyulás felé vezető úton. Széphalmi Juliska a hétvégén visszatérhetett a versenyszerű futáshoz.



Megosztás
Szerző: Cs.I.G.a
Létrehozva: 2024.06.05.
Módosítva: 2024.06.05.
Széphalmi Juliska futás műtét

Széphalmi Juliska tavaly esett át második térdműtétjén, ami nagyon megviselte. Hiszen több hétig pihennie kellett, hogy újra lábra tudjon állni, és hogy elkezdhesse a rehabilitációt. A táncművész alázatosan és tisztességgel követte a gyógytornásza utasításait, így a gyógyulása szinte napról napra látható volt. Úgy tűnik, hogy már az ősz folyamán a munkához is visszatérhet Juliska.

Széphalmi Juliska
Széphalmi Juliska nemsokára a tánchoz is visszatérhet (Fotó: Markovics Gábor)

Újra aktívan sportolhat

A táncművész már olyan jól halad a gyógyulási folyamatában, hogy a múlt hétvégén már egy futóversenyen is részt vett, ami szerencsére nagyon jól sikerült. Az élményeiről egy hosszabb posztot is írt. 

Első futóversenyem a 2. térdműtétem óta! Nagy vízválasztó, az biztos, nem tudtam, mire számítsak, hogyan fogom bírni, csak bíztam a testemben, hogy igen, ennek eljött az ideje!

A rajtnál az volt bennem, de jó lenne 48 percen belül, annak meg kéne lennie! Hát a vége 47:58 lett, szóval én elégedett vagyok, és nyilván nagyon tanulságos volt az egész. Szerencsére a térdem szuperül bírta, viszont az állóképességem... huhh, hát az nagyon elment, nyilván az elejét jól el is futottam és párszor azért bele kellett sétálni, hogy összeszedjem magamat! Aztán itt volt ez a szakadó eső is, én nem tudom, kinek milyen volt, de én nem láttam semmit, úgy esett! Ami biztos, hogy össze kell magamat szedni, nincs mese, úgyhogy holnap megyek is edzeni!

– írta Juliska, aki azt is elárulta a rajongóinak, hogy már készül a következő versenyére. 

Optimistán látja jövőjét Széphalmi Juliska

A gyógytorna és a fokozatos edzés megtette a hatását, ugyanis a gyógyulás jól halad, az új színházi évadban már visszatérhet a munkájához. Lelkileg azonban megviselte ez az időszak. 

„Amikor a kocsiban sírok, mert ugye nagyon sokat ülök a dugóban, mindig csak az jár a fejemben, mit gondolhat a többi autós? Ők látják? Remélem, nem... Na de! Holnap új nap! Muszáj továbbmenni, felállni, hinni, bízni! Szóval, aki most ezt olvasod és lehet, te is mostanában szomorú vagy, nem vagy egyedül! Az élet szép! És holnap is felkel a nap! Többre vagyunk képesek, mint gondolnánk, nekem ezt a sport mindennap megmutatja! Ha padlón vagy, rázd meg magad és kelj föl! Menni fog!” – írta a gyönyörű táncos.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás