„Voltak közöttünk súrlódások": Rúzsa Magdi bepillantást enged a magánéletébe





Az énekesnő egy percig sem tagadja, hogy a három kicsi nevelése nagyon komoly munka.



Megosztás
Szerző: PT
Létrehozva: 2023.08.25.
Módosítva: 2023.08.25.
Rúzsa Magdi gyerekek család

Rúzsa Magdi az első pillanattól kezdve bizonyította már, milyen jól bánik a hármas ikreivel. Lujza, Keve és Zalán lassan 1,5 évesek lesznek. A kicsik érkezése mindent megváltoztatott, az énekesnőnek és férjének komoly kihívásokkal kellett szembenéznie. 

Az énekesnő most a Story magazinnak mesélt magánéletéről, többek között arról, hogy a 3 kis tünemény mivel kezdi meg a napot.

Rengeteg zenét hallgatunk, reggelente általában komolyzenét, kórusműveket. Lujzika már próbálgatja a hangját, ő már énekel. Zalán figyel a legjobban a zenére, ő az, akiről úgy látom, hogy a lelkét leginkább megérinti és a gondolatait leginkább foglalkoztatja. Kevének pedig kiváló a ritmusérzéke, és ha meghall egy dallamot, ő rögtön táncolni kezd. Ahogy muzsikával kezdődik a nap, úgy az esti közös éneklés is elmaradhatatlan része a családi életünknek. Ilyenkor már gyerekdalok kerülnek elő, gyakran énekeljük például a Vuk főcímdalát vagy altatókat is. Mi más is vehetné körbe a gyerekeimet, mint a zene?

– kezdte a lapnak Rúzsa Magdi, aki a házaságárról is ejtett pár szót:

„Nem titkolom, hogy akadtak nehézségeink, mert álszentség lenne állítani, hogy mindez könnyen ment, hiszen egyszerre három kicsivel újraalakítani az életünket, az finoman szólva sem volt kis kihívás. Három gyerek nevelése komoly munkát jelent, és természetes, hogy voltak közöttünk súrlódások, de jól vettük ezeket az akadályokat, és így a kihívások csak megerősítették a házasságomat” – mesélte az énekesnő.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás