
Tragédia: elhunyt a 90-es évek R'n'B sztárja
A szomorú hírt a család erősítette meg, halálának pontos oka egyelőre nem ismert.
Fülöp herceg imádta a grillételeket és a készítésüket is.
A királyi család majdnem minden tagja összegyűlt most Balmoralban, hogy az éves elvonulásukon részt vegyenek. Jelen van a király, a királynő, Vilmosék teljes családja, unokatestvérek, távolabbi rokonok, mindenki, kivéve Harry herceg és Meghan Markle. Az ilyen nagy gyűléseken bevett szokás – mint a hétköznapi családoknál is –, hogy sütögetnek a családfők. Az elmúlt évtizedekben Fülöp herceg volt a grillkirály, idéntől azonban úgy tűnik, hogy Vilmos herceg örökölte meg ezt a címet.
Fülöp herceget igazi mesterszakácsnak tartották a családon belül, főleg a grillsütésben volt kiemelkedő. Annyira szerette ráadásul a forró húsok sütését, hogy egyszer még Károlyt is elzavarta a pulttól. Így nyilatkozott a király a grillsütésekről:
Fülöp imádta a grillezést. Érdekes művészetet látott benne. Ha valaha is megpróbáltam én megfordítani a húsokat, akkor közölte, hogy menjek arrébb
– árulta el korábban mosolyogva III. Károly király az apjáról – idézte szavait a The Sun. A lap beszámolt róla, hogy idén már lencsevégre kapták Vilmos herceget, aki maga lett a grillsütő idézőjeles királya, és innentől ő készíti a finomabbnál finomabb falatokat.
A szomorú hírt a család erősítette meg, halálának pontos oka egyelőre nem ismert.
Újabb fordulat a királyi család drámájában.
Egy új könyv lerántja a leplet Gwyneth Paltrow birodalmáról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.