Gubik Petra vallomása: Igaz emberekkel akarom körbevenni magam





A Sztárban Sztár első női győztesének, Gubik Petrának szusszanásnyi ideje sem volt az április döntő óta. Gőzerővel dolgozik színdarabokon, de zenei karrierjén is.



Megosztás
Szerző: mkb
Létrehozva: 2023.07.09.
Gubik Petra Sztárban Sztár karrier család

Három hónapja már, hogy Gubik Petra, első női győztesként, megnyerte a Sztárban Sztár 9. évadát. Úgy érzi, sokat köszönhet a műsornak, de azóta annyit dolgozott, hogy még szinte le sem ülepedtek benne a történtek. Eltökélten halad mindig a következő célja felé, és csak pár napos pihenőt enged meg magának a nyáron.

Fotó: Ripost

„Újra vállalnám, és sokkal merészebb lennék!

A Sztárban Sztár pozitív hatását abszolút érzem a karrieremen!” – kezdett bele a színésznő-énekesnő a Metropolnak nyilatkozva. „Tulajdonképpen ugyanazt az utat járom, mint eddig, csak bővített verzióban. Az önbecsülésemnek, úgy vélem, használt a verseny. Leginkább azért, mert saját magamnak bizonyítottam. A műsor hozott ismeretséget, amivel igyekszem jól gazdálkodni. Amit most leginkább tapasztalok és nagyon jólesik, az az emberek felém irányuló szeretete. Nemrég Felvidéken, Martoson volt egy fellépésünk és a koncert után jutott pici idő váltani néhány szót a helyiekkel, csodálatos emberek, ragyogó szemekkel jöttek oda és köszönték azt, amit nekik adtunk. Elmondták, mennyire szurkoltak nekem a műsorban, és örülnek, hogy személyesen találkozhattunk. Ezekért a pillanatokért éri meg csinálni.

Petra a színészi munkássága mellett a szólóénekesi karrierjét is szeretné előtérbe helyezni:
Szerencsésnek érzem magam, mert valahogy kezdenek olyan művészek, zenészek körülvenni, akikkel élvezet minden közös pillanat. Augusztus 8-án Tempfli Erik zeneszerző, zongoristával lesz Szentendrén egy fellépésem, és más projektek is folyamatban vannak. A mainstream vonal nem az én utam. Tisztában vagyok vele, hogy én egy réteghez szólok. Igyekszem a nevemet minőséggel összekötve, szélesebb körben megismertetni az emberekkel. A Sztárban Sztár is segített ebben. Ha újra felkérnének szerepelni, biztosan vállalnám, és merészebb lennék!” – szögezte le Petra.

„Abszolút maximalista vagyok”

Sok önismereti könyvet olvasok, és a legfontosabb, amit megtanultam belőlük, hogy ha valami nagyot akarsz elérni, akkor ahhoz az első lépés, hogy kilépj a komfortzónámból.

Olyan típus vagyok, aki teljes erőbedobással csinál valamit vagy bele sem kezd. Persze megesik, hogy megrendül a világba vetett hitem. Ilyenkor próbálom megérteni a miérteket. Ez vagy sikerül, vagy nem, és akkor ezt kell elfogadnom.

Olyan dolgokat kell tennem, amik boldoggá tesznek. Ehhez elengedhetetlen, az is, hogy igaz emberekkel vegyem körbe magam. A kritikát is elfogadom, sőt, kell is, ha őszinte,  jó szándékkal érkezik – szögezte le a fiatal tehetség.

Gubik Petra önismereti könyvekkel fejleszti magát és csak őszinte embereket szeretne a környezetébe (Fotó: Szabolcs László

A család számára a minden

Petra a Sztárban Sztár döntőjének mámoros pillanataiban úgy fogalmazott, kell egy kis idő, hogy leülepedjen benne mindaz, ami történt. Lapunk kérdésére elárulta: azóta sem volt ideje erre.
Pihenni nem igazán volt időm. Azóta két premierem volt, és most jön hamarosan a következő! Most már nagyon kell a megállás, a visszatöltődés. Szerencsére hamarosan eljön a nyaralás ideje is, amire most igazán nagy szükségem van!

S hogy hogyan bírja ezt a feszített tempót?
Azt hiába kérdeznéd, hogy honnan van ennyi energiám – nevetett. – Én sem tudom! Az viszont biztos, hogy a családom hatalmas töltőerő számomra. Mikor otthon vagyok Ajakon, az olyan, mint amikor egy elektromos autót bedugnak tölteni. Zumm! Mindig, mindenben számíthatok rájuk. De azt is megtanultam az elmúlt időszakban, hogy olykor, bizonyos esetekben csak magam maradok, nem szabad, hogy megrendüljön a magamba vetett hitem. 

Úgy vélem, hogy megéri sokat dolgozni, még akkor is, ha néha azt érzi az ember, hogy láthatatlan.  Egyszer meg lesz a gyümölcse.

 A Sztárban Sztár előtt is voltak már saját dalaim, készítettem egy  szólólemezt is Szirtes Edina Mókus és Müller Péter Sziámival. Most is íródnak újak. Szeretnék koncertezni velük. 

Hiszem, hogy minden célom elérhető, még akkor is, ha rögös az út, vagy épp elfogy alólam a talaj. Mindig új erőre kell kapni. Most is épp ezt teszem.





 





Ezeket olvastad már?
„Nincs ennél csodálatosabb érzés a világon!” – Radics Gigi érzelmes vallomást tett

„Nincs ennél csodálatosabb érzés a világon!” – Radics Gigi érzelmes vallomást tett

Köldökig érő dekoltázst villantott a nagymellű modell

Köldökig érő dekoltázst villantott a nagymellű modell

Mészáros Nóra: Minél távolabb van az ember, annál jobban megismeri önmagát

Mészáros Nóra: Minél távolabb van az ember, annál jobban megismeri önmagát

Angelina Jolie tovább háborúzik Brad Pitt-tel

Angelina Jolie tovább háborúzik Brad Pitt-tel

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás