
Kétségbeesetten kéri a rajongók segítségét Curtis: ötéves kisfiú élete a tét
Mindent megtesz, hogy segítsen neki.
Curtis személye igen megosztó: van, aki nagyon szereti őt és a zenéjét, ám van, aki kifejezetten nem kedveli. A Majkával való szakítás óta az ország nagyobbik része két szekértárborra szakadt: egyikük Majka-párti, másikuk Curtis-párti. Bármennyire is megosztó személyiség azonban, ettől a tettétől mindenki meghatódott.

Bár hosszú éveken keresztül Curtis életének középpontjában a foci és a zene állt, egy csapásra minden megváltozott, amikor volt felesége, Krisztike bejelentette, hogy terhes. A kis Donikát azóta szereti rajongással, amióta csak megfogant, és a rapper a Krisztivel való válásuk után is próbál minél több időt együtt eltölteni a kisfiúval.
Ugyanakkor Curtis azzal is tisztában van, hogy milyen szerencsésnek érezheti magát, amiért gyermeke egészséges, vidám kisfiú. Tudja, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek nem adatott meg ekkora szerencse, és akik segítségre szorulnak. Az SMA-s Tomika történetét már mi is megírtuk, most pedig Curtis szeretne segíteni a kisfiúnak. Közösségi oldalán így kéri a rajongók segítségét:
Az élet mit sem ér célok nélkül, azok visznek minket előre. Viszont ezek a célok – kisebbek, nagyobbak – mindenkinél mást jelentenek. Van egy kisfiú, Tomika, akinek a célja a gyógyulás. A mi célunk pedig, hogy a Supernovánál olyan közösséget alkossunk, akik a céges törekvések mellett megteszik azokat a kis, de fontos lépéseket, amelyek segítenek megalkotni egy élhetőbb jövőt. A döntéseink és a cselekedeteink számítanak. Először kevésnek vagy jelentéktelennek tűnhet egy apró jó cselekedet, segítségnyújtás – ha viszont sokan megtesszük ezeket a kis lépéseket, az együtt igazi változást eredményezhet. Elviszünk a célig!

Top hírek

Liam Neesonként teszi helyre az unokázós csalót a magyar sztár
Elképesztő videó került ki az internetre!

Házasság első látásra: „Ez a nap valami újnak a kezdete számomra” – jelentette be az új évad sztárja
„Végre elmondhatom nektek, amire már régóta vágyok” – írta.

Katalin és Vilmos – kiderült a titok, ezt nem gondoltuk volna a hercegi párról
Nem akárki fecsegett.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre