
Van rajta bugyi? Kigombolt nadrágban, mellét fogva fotózták a Dancing With The Stars bombázóját
Sosem volt még ennyire bevállalós Sebesi Daniella!
Harmadik stádiumú vérrákban szenved a Jurassic-filmek sztárja, Sam Neill.
Az eredendően új-zélandi születésű 75 éves színész a jövő héten megjelenő életrajzi könyvében tesz említést egyre romló egészségi állapotáról – írja a The Sun.

Nos az van, hogy valószínűleg haldoklom
– olvasható a hollywoodi sztár emlékiratainak már legelső fejezetében. A könyv címe Did I ever tell you this?, azaz Ezt már elmeséltem?, melyből kiderül, hogy Neill már tavaly, kezelésének elején megkezdte a különböző karcolatok papírra vetését – ezeket összeszerkesztve állt össze a hamarosan megjelenő kiadvány.
Vannak „sötét napok”, vallotta be. Az első kemoterápiás kezelés után elvesztette a haját, és az emlékiratában azt írja, hogy amikor a tükörbe néz, „egy kopasz öregembert lát”.
A színész elmondása szerint kezdetben az vált furcsa számára, hogy egyes mirigyei hirtelen megdagadtak – erre még 2022 márciusában, vagyis a Jurassic World: Világuralom című film forgatása során lett figyelmes.
Neillt ezt követően angioimmunoblasztos T-sejtes limfómával diagnosztizálták, mely a vérrák egyik formája, majd megkezdték a kemoterápiát, mely sajnos hamar kudarcba fulladt. A férfinek ezután egy újfajta kezelést írtak elő, melyen mostantól havi szinten kell átesnie – méghozzá élete végéig, mely remélhetőleg egyre csak távolabb kerül, elvégre a forradalmian új gyógyszerezésnek köszönhetően a sztár jelenleg tünetmentes.
És persze most is egy világ drukkol azért, hogy ez így is maradjon.

Sosem volt még ennyire bevállalós Sebesi Daniella!

Sanya és Rita újra együtt mutatkoztak egy buliban.

Az Ázsia Expressz győztese kihasználta a tavaszi jó időt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.