
Ő a legdögösebb 60 feletti nő: Elizabeth Hurley mindenkit elkápráztatott
Elizabeth Hurley mélyen kivágott ruhában jelent meg egy eseményen.
Szirtes Dávidnak bár jól alakult a karrierje a TV2 Sztárban sztár leszek! óta, de még mindig az utcazenélésből igyekszik a megélhetését biztosítani.
A nehéz sorsú énekes példát szeretne mutatni mindenkinek, aki hasonló körülményekből törne ki.
– Édesapám, amikor egyéves voltam elhagyott minket, édesanyám pedig nem tudta azokat a körülményeket biztosítani, amire egy kisgyereknek szüksége lett volna. Nagymamám nevelt sokáig, de az ő halála után újra anyumnak kellett volna velem törődnie, ezt azonban nem tudta megtenni – mesélte a Borsnak fiatal énekes, aki maga kérte, hogy nevelőszülőkhöz kerüljön. Szeretetben, de szigorban neveltek, ám a zenei álmát nem támogatták.
– Ahogy 18 éves lettem, el kellett gondolkodnom azon, hogy hogyan tovább. Szerettem volna folytatni a tanulmányaimat, de azzal is tisztában voltam, valahogy el is kell tartanom magam. Nem igazán számíthattam senkire. Folytattam az iskolát és a gimnázium után most egyetemista vagyok – fűzte hozzá az énekes, aki sosem szégyellte, hogy az utcazenélésből igyekezett a megélhetését biztosítani, és ez egyelőre most sincs másképp.
Az utcazene nekem mindig egy biztos pont lesz úgyis, hogy már más lábakon is állhatok.
Az utcán való zenélés nemcsak a pénzről szól, hanem egyfajta szabadságot is jelent nekem: önmagam lehetek és ott megnyugodhatok, feltöltődhetek. Nagyon sok szeretetet és pozitív visszajelzést kaptam ezen alkalmakkor már akkor is, amikor még nem szerepeltem egy országos műsorban és ezért mindig hálás leszek. Bár most a megélhetésemet ebből teremtem elő, soha nem fogom ezt elengedni, az utcazene hozzám tartozik, nagyon szeretem csinálni – mondta őszintén Dávid.
Elizabeth Hurley mélyen kivágott ruhában jelent meg egy eseményen.
A konditeremben is dúl köztük a szerelem.
Már nem az a cuki kisfiú, aki egykor volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.