RETRO RÁDIÓ

Máig szenved betegsége miatt az Exatlon sztárja: Elkönyvelték, hogy egészséges vagyok





Tavaly idő előtt kellett abbahagynia az Exatlont Adu Lászlónak, aki mos elárulta: még mindig nincs jól, sőt! Az orvosok azonban azt állítják, nincs semmi baja.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.01.26.
Exatlon Hungary exatlon hungary all star egészség

Hiába volt az Exatlon Hungary egyik nagy favoritja, aki az All Star évadban is visszatért Kihívóként a játékba, sajnos Adu Lacinak nem úgy alakult a verseny, ahogy szerette volna. Már az első versenynapon is sejteni lehetett, hogy valami nagyon nincs rendben a játékos egészségével, ezért a produkció orvosai több vizsgálatot is elvégeztek rajta. Végül úgy döntöttek a szakemberek, hogy a nagyobb baj elkerülése érdekében a Kihívónak fel kell adnia a küzdelmet, és így természetesen a 15 millió forintos fődíjról is le kell mondania. Akkor úgy lehetett tudni, hogy a koronavírus szövődményei miatt léptek fel nála egyensúlyproblémák, ugyanis a fertőzés ráment a kisagyára. A Bors most arról érdeklődött nála, hogy van azóta. Sajnos Adu nem szolgált jó hírekkel.

Adu László, Adu Laci, Exatlon, TV2
Adu Laci egyensúlyproblémái miatt adta fel az Exatlont. Sajnos a mai napig szenved a betegségétől  Fotó: TV2

„Összeomlik a szervezetem”

„Sajnos továbbra sem változott semmi, talán csak annyi, hogy megtanultam együtt élni ezzel a betegséggel. Igyekszem kímélni magam, de a munkámból adódóan nincs könnyű dolgom. Váratlan helyzetekben jön rám a szédülés, legutóbb például vezetés közben. 

A szervezetem összeomlik, ha túlterhelem magam, az egyetlen szerencsém, hogy tudom kontrollálni. Amikor viszont van egy-egy keményebb meló, és a testem már teljesen kimerült, akkor nagyon szenvedek...

– kezdte Adu Laci, aki azóta sem érti, miért nem derült ki pontosan, milyen betegségben szenved.

A dokik szerint nincs semmi baja

Noha egyértelműen panaszai vannak a verseny óta, az orvosok szerint egészséges.

„A háziorvosom még arra sem vette a fáradságot, hogy átnézze a papírjaimat, nemhogy megvizsgáljon rendesen... A koronavírus szövődményeként könyvelték el a betegségem, a vírus állítólag a kisagyamat támadta meg, emiatt gyötör folyamatosan a szédülés. Kint legalább 7-8-féle gyógyszert kellett szednem, ami ideiglenesen stabilizálta az állapotom, itthon viszont letudták az egészet pár egyensúlygyakorlattal. Mivel ezeket meg tudtam csinálni, elkönyvelték, hogy egészséges vagyok, de én nem tudok ebbe belenyugodni, és tulajdonképpen nem is akarok... Anyagilag azonban nem tudom megengedni magamnak, hogy egy magánklinikán is kivizsgáltassam magam” – magyarázta.

Újra szerepelne

Adu azt is elárulta: szívesen térne vissza a képernyőre, hiszen úgy érzi: szereti a kamera, és ő is jól érezte magát a forgatások alatt.

„Kétszer szerepelhettem az Exatlonban, és bár az utolsó szomorúan ért véget számomra, így is elképesztő élményekkel gazdagodtam. Természetessé vált a kamera közelsége, és megmondom őszintén, szívesen szerepelnék hasonló, de akár más jellegű műsorokban.

Nekem régi vágyam, hogy a médiában helyezkedjek el, csak remélni tudom, hogy erre lesz lehetőségem a jövőben.

 





 





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás