Junior Prima díjazottak: Oláh Kálmán jazz-szaxofonművészt tudta nélkül terjesztették fel, majd elnyerte a díjat

Oláh Kálmán jazz-szaxofonművész híres zongoristacsalád sarja, ő mégis egy fúvós hangszeren találta meg a saját hangját. Fellépett már Mexikóvárosban is, napi három órát gyakorol, de a zenével még ennél is többet foglalkozik. (x)

Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2021.12.13.
ifjú tehetségek

Erre a díjára a legbüszkébb

„A tudtom nélkül terjesztettek fel. Egyszer csak csörgött a telefonom, hogy megnyertem a Junior Prima díjat. Az első, amit éreztem, a hatalmas felelősség volt, mivel ennek a díjnak nagy neve és nívója van. Igyekszem, hogy méltó maradjak az elismeréshez” – mondja.

Kép forrása: MVM

Nem volt kérdés, hogy belőle is zenész lesz

Zenészcsaládba született, édesanyja, apja és a testvére is elismert művész. A családtagjai zongorán játszanak, ám ő „renitensként” egy fúvós hangszeren találta meg önmagát.

„Még jó is, hogy hangszert váltottam, mert így van lehetőségem együtt játszani a családtagjaimmal” – mondta mosolyogva. „6 évesen elkezdtem én is zongorát tanulni, 8 éven keresztül klasszikus zongoráztam. Rengeteget jártam édesapám koncertjeire, és ott sokszor láttam szaxofonosokat, és 12 évesen eldöntöttem, ez lesz a végleges hangszerem.”

A családja támogatta döntését, édesapja pedig meglepődött, hogy már elsőre milyen szépen sikerült megszólaltatnia a hangszert.

Nem kell, hogy mindig tétje legyen a zenélésnek

„Nagyon fontos hogy megtaláljuk a zenében a saját örömünket. Én mindig szívesen megyek le egy dzsesszklubba meghallgatni és élvezni az előadásokat. Előfordul, hogy beszállok egy-egy számra. Tudunk örömből együtt muzsikálni, nem kell, hogy mindig tétje legyen a zenélésnek” – mondta Kálmán, akinek az egyik legjelentősebb kihívás a tudatos gyakorlás megtanulása volt.

„Saját rendszert állítottam fel, a gyakorlást mindennapossá tettem. Van olyan, amikor az embernek nincs kedve elővenni a hangszert, de én akkor is előveszem, játszom, fejlődök. Naponta 3 órát gyakorolok, de a zenével ennél jóval többet foglalkozom. Oktatok, egyetemre járok, és a zene egyéb területeire is szánok időt.”

Kálmán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre jár, most végzős. Bár zenélt már Mexikóvárosban a bátyja zenekarával, lépett fel apjával világhírű dzsesszklubokban Németországban, az ifjú szaxofonos az igazán komoly nemzetközi hírnevet és elismertséget tűzte ki célul.

Még nem tudja, hogy mire fogja költeni a díjjal járó kétmillió forintot, de egy biztos: az utolsó fillérig a zenébe fekteti.

Kép forrása: MVM

Öt kategóriában díjazták a jók között a legjobbakat

A Prima Primissima életre hívói 2007-ben úgy döntöttek, hogy önálló díjjal kívánják jutalmazni a fiatal korosztály legjobbjait. A szárnyaikat bontogató tehetségek támogatása különösen fontos, hiszen jövőnk az ő kezükben van. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó 30 év alatti fiatalok felemelése pedig éppen olyan fontos küldetés a Prima Primissima számára, mint az értékes életművek elismerése. A Junior Prima díjnak öt társalapítója van, mindegyikük egy-egy önálló kategória mecénási feladatait vállalta fel.

A Magyar Fejlesztési Bank a tudomány, az MVM Zrt. a zeneművészet, a Docler Holding Kft. a népművészet, a KAVOSZ Zrt. a sajtó, a Takarékbank pedig a színházi művészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja.

Bővebb információ: itt

(x)

Top hírek

Hírlevél-feliratkozás