
Sallai megalázó helyzetbe került, a kárára viccelődnek a Galatasaraynál
A kényszerből betöltött jobbhátvéd posztot is elveszítheti, míg eredeti szerepkörében még öldöklőbb a konkurenciaharc. Sallai Rolandot már kapusként ábrázolják.
Noha edzője nem győzi dicsérni a játékát és a hozzáállását, a szurkolók pedig a csapatuk egyik legfontosabb játékosát látják benne, Sallai Roland mégis szorult helyzetbe került a Galatasaraynál. A Bajnokok Ligája-rájátszásra készülő török sztárklub a minap kikosarazta a légiósunk iránt érdeklődő angol Premier League-klubot, csütörtökön azonban több mint veszélyes posztriválist hoztak a nyakára. Az eredetileg támadóként igazolt, majd kényszerből jobbhátvéddé faragott 64-szeres magyar válogatott labdarúgó helyzete láttán a vicces kedvű Galata-rajongók már kapusként látják őt.

Egy biztos: Sallainak még az eddigieknél is jobban fel kell kötnie a gatyáját, ha nem akar a tengerparti edzőközpontja eladásából erősítő Galata kispadjára kerülni. Az általa eddig – kényszerűségből ugyan, de remekül – betöltött jobbhátvéd posztjára két év után visszatért a francia Sacha Boey. A 25 éves futballistát az a német Bayern München adta kölcsön tavaszra korábbi csapatának, amely 2024 januárjában még 30 millió eurót (11,5 milliárd forint) fizetett érte a törököknek. Boey addig 2,5 év alatt 83 tétmeccsen játszott (ezeken 4-4 gólt és gólpasszt érte el), és két bajnoki címet nyert a Galatasaray egyik legjobbjaként.
Szükség esetén akár kapusként is játszanék
– idézték a szorult helyzetbe került Sallai Roland egy korábbi nyilatkozatát a kapusmezbe és kesztyűbe öltöztetett magyar mezőnyjátékos mesterséges intelligencia segítségével alkotott fotójával illusztrálva.
Sallai Roland brutális konkurenciaharcra számíthat
Kézenfekvő lenne, hogy Boey érkezésével Sallai visszakerüljön eredeti szerepkörébe, a háromfős isztambuli támadósor jobb vagy bal szélére, csakhogy mindkét poszton brutális a rivalizálás a csapatba kerülésért. Mindkét oldalra érkezett topligás erősítés a téli átigazolási szezonban. A jobb szélre a spanyol Girona adta kölcsön a kolumbiai válogatott Yáser Asprillát, aki a 72-szeres német válogatott sztárigazolással, Leroy Sanéval – ő kisebb sérüléssel bajlódik, de jövő hétvégén már játékra jelentkezhet – és az argentin ifiválogatott Can Armando Günerrel küzdhet meg a kezdő tizenegybe kerülésért. A bal oldalra pedig a holland válogatott Noa Lang tért vissza az olasz Napolitól, és rajta kívül két török válogatott támadó, Baris Alper Yilmaz és Ahmed Kutucu is Okan Buruk vezetőedző csapatába pályázik. Vagyis Sallai Rolandnak a csatársorban három-három erős ellenlábast kell lefőznie.
A török bajnokságot vezető, címvédő Galatasaray legközelebb vasárnap a Rizesport fogadja, míg a Bajnokok Ligájában az olasz Juventus elleni oda-visszavágós párharcban (február 17., 25.) vívhatja ki a nyolcaddöntőbe jutást.

Top hírek

Óriási sikert aratott a Fradi az EL-ben
Parádés első félidőt produkált a Ferencváros.

Elképesztő díj érkezik, Szoboszlai Dominik lesz az év játékosa Liverpoolban
Biztosra veszik a magyar labdarúgó sikerét.

„Nincs esély az új szerződésre” – Szoboszlai után újabb ikont féltenek Liverpoolban
Nemcsak Szoboszlai szerződése van napirenden a Vörösöknél.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre