Keményen az asztalra csapott, nem kíméli játékosait a Fradi edzője

Húsvétvasárnap gálázott az NB I-ben a Ferencváros. A Fradi meglógott az üldözőitől, Robbie Keane mégis szigorúan üzent.



Megosztás
Szerző: SK
Létrehozva: 2025.04.21. 19:00
Fradi MTK meccs

Hétgólos győzelemmel ünnepelte a húsvétot a Fradi az NB I-ben. A Nyíregyháza elleni hazai csata igazi gálaelőadás volt, a Ferencváros tényleg tetszés szerint érte el találatait, a vendégek semmi ellenállást nem tanúsítottak. Az ember azt hihetné, jöhet az önfeledt ünneplés, Robbie Keane vezetőedző azonban nem így gondolta.

Fradi
A Fradi edzője már a következő feladatokra koncentrál Fotó: Koncz Márton

A mester alapvetően elégedett volt a hétgólos sikerrel:
„Mindig azt kérem a játékosaimról, ha érzik a vérszagot, akkor ne álljanak le. Ez történt most is, hét lett a vége. De ne feledjük, hiába szereztünk hét gólt, ezért is csak három pontot adnak”

mondta a meccs után az ír szakember, aki a meccs utáni ünneplésről is beszélt.

Megmondtam a fiúknak, a stadionban még lehet örömködni. De amint kilépnek, máris a következő feladatokra kell koncentrálni. A bajnokságban még öt találkozó vár ránk, az előttünk álló legfontosabb feladat pedig az MTK elleni kupaelődöntő, amit sikerrel kell vennünk szerdán.

Kettős örökrangadó a Fradi előtt

A Ferencváros a héten kétszer is összecsap az MTK-val. Szerdán, a Magyar Kupa elődöntője a zöld-fehérek otthonában lesz, a vasárnapi bajnoki pedig az MTK stadionjában.

Hirdetés: Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb szezonját láthatjuk a labdarúgó OTP Bank Ligában. A tabellán továbbra sincsenek bérelt helyek. Erre jó példa a címvédő Ferencváros szereplése. A hazai pontvadászat évről évre lázban tartja a szurkolókat. Melyik csapat lesz a bajnok? Kiknek szurkolhatunk a nemzetközi kupákban a következő szezonban? És mely együttesek búcsúznak az élvonaltól? A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a labdarúgó OTP Bank Ligában is. Részletek itt!

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás