Hat bajnoki cím után távozik Botka Endre a Ferencvárostól. A Fradi sztárja a válogatott miatt is döntött.
Hat bajnoki aranyat nyert a klubbal, s a Bajnokok Ligája főtábláján is szerepelt. Botka Endre hét év után hagyta el a Fradi focicsapatát, mégpedig azért, hogy játszhasson. Tudta jól, csak akkor van esélye a válogatott mezre, ha rendszeres lehetőséget kap a bajnokikon. Ezért most kölcsönbe a kiesés elől menekülő Kecskeméthez igazolt, ahol már be is mutatták.
Botka ismerős klubba érkezett, hiszen korábban játszott már a kecskemétieknél, ahol most Gera Zoltán lesz az edzője.
Mondhatjuk azt, hogy innen indult el a felnőttkarrierem. Hatalmas bizalmat kaptam akkor a klubtól, amit most szeretnék törleszteni. Tisztában van vele mindenki, hogy nehéz helyzetben vagyunk, de bízom benne, hogy tudok segíteni azzal, hogy most újra itt vagyok
– nyilatkozta a klub honlapjának Botka.
A védő mellett más távozók is lehetnek a Fradiból. A holland Mats Knoester és a nigériai Anderson Esiti sem utazott el a gárda spanyolországi edzőtáborába.
Hirdetés: A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat
A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az El. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában. Fogadással kapcsolatos részletek itt!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre