
"Ez szégyenletes" - nem csak az osztrák határnál büntették a Fradit
Óriási pofont kapott az Európában szárnyaló Ferencváros.
Eddig sem volt éppen gyenge az FTC kajak-kenu szakosztálya, de a kajakos fenomén, Varga Ádám érkezésével lényegesen tovább erősödött.
Bombaerőssé vált a 2025-ös versenyévadra a Ferencváros, miután Varga Ádám kétszeres olimpiai ezüstérmes kajakozó a KSI-től a Ferencvárosi Torna Clubhoz igazolt. A 25 éves kajakos, Varga Ádám klubváltásának hátteréről, Matyus Zsolt beszélt a Metropolnak.

Eddig is kiváló utánpótlás-nevelő bázisként volt ismert a Központi Sportiskola, de a határvonalat szigorúbban is meghúzták, és immár 23 éves életkor a legfelső korhatár. Már a párizsi olimpia előtt tanakodtunk, vajon merre tovább? Sokat nyomott a latban, hogy korábban Fradi-drukker voltam, ráadásul csupa jót hallottunk a pestszenterzsébeti vizes központ edzéskörülményeiről, és az is számít, hogy Kucsi, vagyis az egykori világbajnok, Kucsera Gábor a zöld-fehér színekért fáradozik a jövőben
– foglalta össze döntésük érzelmi és észérveit Matyus.
Varga időközben csatlakozott a Magyar Honvédség Sportszázadához, szakaszvezetőként már szeptemberben teljesítette az alapkiképzést. A vízen azt tűzte ki céljának, ami akaratát, elhivatottságát ismerve nem meglepő: a 2028-as Los Angeles-i olimpián ezer méteren aranyérmet kíván szerezni. Ami jelenlegi felkészülését illeti, a fizikai erősítés mellett a meleg vízi edzőtáborozás is szerepel a programjában.
„Ádám számára mindegy, hogy annak helyszíne a Dél-afrikai Köztársaság, Portugália, esetleg Spanyolország, mert valamennyi környezet fekszik neki” – tette hozzá mestere.
Varga a tokiói és a párizsi olimpián is második lett 1000 méteren, a tavalyi világbajnokságon szintén ezüstérmet nyert ezen a távon. Az Európa-bajnokságokon 500 méteren kétszer is győzött, egyszer második lett, ahogyan idén 5000 méteren is.

Óriási pofont kapott az Európában szárnyaló Ferencváros.

Kerkez Milos ismét kemény kritikákat kapott.

Van Dijk hasonlóan nyilatkozott mint Szoboszlai.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.