Gulácsi Péter a téma Liverpoolban, itt tűnt fel a magyar focista

A Lipcse és a Liverpool eddig kétszer csapott össze egymással. Mindkét meccset Budapesten rendezték, Gulácsi Péter is főszereplő volt.



Megosztás
Szerző: SK
Létrehozva: 2024.10.23. 13:32
Módosítva: 2024.10.23. 15:59
Gulácsi Péter Bajnokok Ligája Liverpool

Szerda este magyar főszereplőkkel rendezik a Bajnokok Ligája rangadóját. A Lipcse–Liverpool-meccsen (21.00) mindkét oldalon feltűnnek majd válogatottunk játékosai, ráadásul ők egyaránt korábbi klubjukkal szemben bizonyíthatnak. Szoboszlai Dominik éppen a német csapattól igazolt tavaly nyáron Angliába. A hazai oldalon Orbán Willi és Gulácsi Péter alapember, utóbbi szintén játszott a Liverpoolban. Nem véletlen, hogy az angolok vele harangozzák be a szerda esti találkozót – vette észre a Magyar Nemzet

Gulácsi Péter
Gulácsi Péter három éve védett a Liverpool ellen – Fotó: Liverpool FC

Gulácsi Péter 18 évesen, 2008-ban érezett a Poolhoz, s egészen 2013-ig állt szerződésben a klubbal. A felnőttcsapatban nem mutatkozhatott be, 51 alkalommal bevetésre készen ült a kispadon.

Gulácsi Péter Budapesten védett a Liverpool ellen

A két csapat eddig kétszer találkozott egymással tétmeccsen. 2021-ben a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a koronavírus-járvány miatt mindkét találkozót Budapesten rendezték a Puskás Arénában. Az elsőt és a másodikat is 2-0-ra nyerte az angol csapat. Gulácsi Péter Liverpoolban a mai napig népszerű, a szurkolók néha megemlítik a nevét, amikor kapusgondok vannak a gárdában.

Meddig jutnak Szoboszlaiék?
A magyar futballszurkolók számára a Liverpool szereplése a BL-ben egy külön kupasorozatnak felel meg. Szoboszlai Dominik szereplése ugyanis sokkal kardinálisabb kérdés, mint az, hogy kié lesz a BL-trófea. Hacsak a kettő nem esik majd egybe, azaz a Liverpool megnyeri a legrangosabb kupasorozatot. A fogadók rendszerint szeretnek kisebb-nagyobb összegeket tenni a magyar válogatott csapatkapitányát felvonultató Vörösökre is. BL-meccsek fogadásaival kapcsolatos infók itt!

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás