„A Ferencvárosnak tovább kell jutnia” – nem kertel a Fradi-legenda a visszavágó előtt

A Ferencváros nehéz, de nem reménytelen helyzetből várja a Midtjylland elleni keddi hazai visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában. Szokolai László egykori válogatott Fradi-ász szerint van annyi spiritusz a csapatban, hogy továbbjusson.



Megosztás
Szerző: Szabó Sándor
Létrehozva: 2024.08.13.
Szokolai László Fradi FTC

A Midtjylland 2017 júliusában kettős győzelemmel búcsúztatta az FTC-t az Európa Ligából. A Fradi egykori kiváló csatára, Szokolai László szerint a zöld-fehéreknek kedden (20.00, TV: M4Sport) annak ellenére is tovább kell jutniuk, hogy egy hete 2-0-ra kikaptak Dániában.

Fotó: Micheller Szilvia

– Ez most nem az EL, hanem a BL-selejtező harmadik köre, és elvárás, hogy a Fradinak tovább kell lépnie – mondja ki a lényeget az egykori válogatott ferencvárosi futballista, aki a múlt héten elkövetett védelmi hibákról is beszélt. – Raul Gustavo hibázott az első Midtjylland-találat előtt, miként Mats Knooster elcsúszása szintén gólhoz segítette hozzá a dánokat. Brazil vagy nem brazil, a hibázás benne van a futballban. A visszavágó egészen másként fest. Ha rúgunk három gólt, miénk a dicsőség, a 3-0 vagy 4-1 is a kalapban van. Ha pedig esetleg 3-1-gyel zárjuk a 90 percet, a hosszabbítást erővel és idegekkel bírni kell.

Szokolai aláhúzza: nem szerencsés ez a túl korai a BL-erőpróba, hiszen az új holland mester, Pascal Jansen éppen csak ismerkedik labdarúgóival.

– Ennyi idő alatt képtelenség felmérni, milyen csapatstílust tervez. Rámenős csatárjáték nélkül kedden nem sikerülhet a továbbjutás. Sokan kritizálták Alekszandar Pesicset, de ne feledjük, a szerb befejező támadó a legutóbbi nemzetközi kupaidényben a Csukaricski elleni idegenbeli meccsen a ráadásidőben becsukott szemmel talált a szerbek hálójába. Arra kérem, most is csukja be a szemét… Adama Traoré lendületes vágtái szintén gólt eredményezhetnek, továbbá a középpályánkról érkezhet pontos átlövés – zárta Szokolai.

A BL-főtáblára jutáshoz a mostanival együtt további egy párharcot kell nyerni, a győztes a play-offban a szlovák Slovan Bratislava és a ciprusi APOEL továbbjutójával találkozik, és legrosszabb esetben is az Európa Liga főtábláján szerepel. A vesztes átkerül a második számú európai kupasorozat utolsó fordulójába, ahol a feröeri Klaksvík és a bosnyák Borac Banja Luka továbbjutójával küzdhet.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás