Zuhanórepülésben Marco Rossi kulcsembere, itt az újabb mélyütés

Szalai Attilának fuccsba ment a teljes Bundesliga-szezonja. Egy év alatt 10 millió eurót veszített a becsült értékéből.



Megosztás
Szerző: MM
Létrehozva: 2024.05.31.
Szalai Attila válogatott Transfermarkt foci Eb 2024 sportfogadás

Óriásit fordult a világ tavaly óta Szalai Attilával. Sikerült ugyan a Fenerbahcétól a német topligás Hoffenheimhez igazolnia, majd a tavaszt kölcsönjátékosként a szintén jó kis Bundesliga-középcsapatnak számító Freiburgnál töltötte – de mindkét helyen alig játszott, a kezdeti hibái után ősszel, majd tavasszal is a kispadon ragadt. Ezek után a számos statisztikai adat alapján rangsoroló szakportálon, a Transfermarktnál kíméletlenül leértékelték Marco Rossi szövetségi kapitányunk egyik legfontosabb alapemberét.

Szalai Attila (jobbra, Szoboszlai Dominik és Nagy Ádám mellett) a válogatottból kirobbanthatatlan
Szalai Attila (jobbra, Szoboszlai Dominik és Nagy Ádám mellett) kirobbanthatatlan  a válogatottból (Fotó: Nemzeti Sport)

Pedig az előző szezonban még a török Szuperliga „Terminátora,” a teljes mezőny legtöbbet játszó futballistája volt.

Ennyit játszott Szalai Attila…

...a 2022/23-as szezonban:    52 meccs (4630 perc) a Fenerben;

...a 2023/24-es szezonban:    8 meccs (434 perc) a Hoffenheimben és a Freiburgban.

(A magyar válogatottban mindkét szezonban mind a 8 meccset végigjátszotta, a maximális 720 percet plusz a hosszabbításokat a pályán töltötte.)

Ez a brutális visszaesés remélhetőleg nem üt majd vissza a válogatott balhátvéd teljesítményén a közelgő Európa-bajnokságon, de a Transfermarkt „árleszállításában” már nagyon is visszaköszön. Szalai piaci értékét tavaly ilyenkor még 14 millió euróra (5,5 milliárd forint) taksálták, majd decemberben 10, márciusban 6, míg most 4 millió euróra (1,5 milliárd forint) csökkentették.

Ennél kevesebbre legutóbb három évvel ezelőtt, 2021 októberéig becsülték az előző évben Ciprusról a Fenerbahcéhoz igazolt magyar légióst, aki az isztambuliaknál 9 hónap alatt jutott el 800 ezer euróról (311 millió forint) a 2022 tavaszi csúcsértékéig, 15 millió euróig (5,8 milliárd forint). 

Szalai Attilát tavaly nyáron klubrekordot jelentő összegért, 12,3 millió euróért (4,8 milliárd forint) szerződtette a Hoffenheim. Most sajtóhírek szerint több török sztárklub szívesen látná, de a szerződése még három évig (2027 nyaráig) a „Falusiakhoz” köti. Kérdés, az éppen németországi Eb-szereplés során sikerül-e bizonyítania az őt tavaly ősszel jegelő Pellegrino Matarazzo vezetőedzőnek, vagy esetleg „eladnia magát” máshová.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Top hírek









Hírlevél-feliratkozás