
Elgurult a liverpooli legenda gyógyszere, meddig ekézi még Szoboszlait?
Szoboszlai Dominik nagyon rossz hírek sorát kapta.
Dárdai Pál újabb vereséget szenvedett a Herthával, ezúttal a közvetlen mögötte tanyázó Elversberg győzte le 4-2-re. A lefújást követően Dárdai Pál értetlenül áll a helyzet előtt, játékosai ugyanis nem teljesítették, amit kért.
Nem úgy sikerül egyelőre a Hertha szezonzárása, ahogy tervezte az együttes. A jó sorozata után a klub hullámvölgye került, a legutóbbi három bajnokiján mindössze egy pontot szerzett. Legutóbb a közvetlen mögötte álló Elversberg győzte le 4-2-re. Ezzel már a legjobb esetben is a hatodik helyet csípheti el az idény végén a berlini csapat.
Dárdai Pál értetlenül áll a legutóbbi vereség előtt, ugyanis a magyar tréner taktikáját a találkozó elején egyáltalán nem tartották be a játékosai.
Rosszul kezdtük a meccset. Magasan nyomást akartunk helyezni az ellenfélre, kellő agresszivitással, de ez nem sikerült az első negyedórában. Túl mélyen voltunk, és nem tudom, ez honnan jött. A játékosok csak kivártak és kontrázni akartak, nem ez volt a terv
– nyilatkozta Dárdai Pál, amit a Magyar Nemzet szemlézett. Dárdai jövőjének megítélése a Hertha kispadján napról napra változik, az éppen rossz sorozat miatt most kevésbé látnak esélyt a maradására. A Berliner Kurier című lap a mérkőzés után érdekes cikket közölt, amelynek a címe az alábbi: „121 érv Dárdai Pál mellett és ellen.” A 121 a Hertha idénybeli szerzett (65) és kapott találatainak (56) az összessége. Előbbi a második, utóbbi a hatodik legmagasabb szám a mezőnyben, a kettő együtt pedig a csúcs. Mindezek ellenére Dárdai úgy beszélt a folytatásról, mintha ő maradna a vezetőedző a következő szezonra is.
„Egyben kell tartani a keretet a nyáron. Ez a következő lépés a Hertha számára egy olyan kaotikus kezdés és három hónapnyi bizonytalanság után, mint ami tavaly nyáron volt. A klub dolga, hogy a csapat egyben maradjon, majd igazoljon három-négy párharcban erős játékost. Akkor lehet reálisan a feljutásról beszélni.”
A Hertha ezen a héten szombaton, a 14. helyen álló Kaiserslautern ellen törheti meg a rossz sorozatát.
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Szoboszlai Dominik nagyon rossz hírek sorát kapta.
Anasztaszja csak lazán kötötte meg az övet bomba testén.
Ilyen találkozó még sohasem volt, valamikor láthatjuk.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre