„Talán mégsem reménytelen” – így várja a sorsdöntő meccset a kispesti legenda





Az egykori vb-résztvevő, volt Honvéd-ász, Kovács Kálmán pislákoló fényt lát az alagút végén annak kapcsán, hogy a kispesti csapat bennmaradhat-e az élvonalban.



Megosztás
Szerző: SZS
Létrehozva: 2023.05.26.
honvéd vélemény Kovács Kálmán kiesés

A Honvéd futballcsapatának korábbi 56-szoros válogatott csatára, Kovács Kálmán kétségek között gyötrődik. Egykori csapata, a kispesti alakulat a labdarúgó NB I.ó záró, 33. fordulójában szombat este nyolckor Felcsúton játszik a Puskás Akadémiával. A fővárosiak 33 ponttal a 11. helyen állnak, míg a másik kiesőjelölt, a Fehérvár (10. hely/34 pont) a már búcsúzott Vasassal küzd ugyanabban az időpontban a Fáy utcában.

Kovács Kálmán
Kovács Kálmán Fotó: Domotor Csaba

„A legutóbbi bajnokságban megvertük idegenben a Puskást” – emlékeztet a bajnoki hajrá esélyei kapcsán Kovács. „Ez megeshet most is. Eközben a másik sorsdöntő meccsen a Vasas is derekasan küzdve kíván búcsúzni az élvonaltól, tehát belead apait-anyait a fehérváriakkal szemben.”  

Most optimistább

Az egykori ifjúsági Eb-győztes „Bicskei Bertalan-fióka” a korábbi bajnoki fordulóban a Mezőkövesd elleni kispesti 3-2-es vereség után azt hitte, a Honvéd kiesik. Azóta viszont pislákoló fényt lát az alagút végén. Az 1986-os mexikói vb-n pályára lépett 57 éves támadó valahogy optimistább módon ítéli meg a kispestiek idegenbeli esélyeit.

Amikor a 32. fordulóban láttam a Honvéd-produkciót, a Mezőkövesd elleni 3-2-es vereségünket a Bozsik-stadionban, úgy gondoltam, reménytelen a helyzet, de talán mégsem az...

Jövőkép nélkül

Bár nem ismeri a kispestiek belső klubéletét jellemző eseményeket, a döntési mechanizmusokat, arról markáns véleménye van, hogy a Honvéd-hátteret biztosító Magyar Futball Akadémia és az első csapat vezetése nem azonos szakmai zsinórmérték mentén halad. 

Bevallom, nem láttam még akadémiai edzőket NB I-es meccsen ülni, figyelni, de ez vica versa is igaz

 – jelentette ki Kálmán, aki 1991-ben a francia Auxerre erősségeként gólt lőtt a Liverpoolnak az UEFA Kupában (2-0). „Amikor a Honvéd-közönség igen hangosan kritizálta a klubvezetést amiatt, hogy a saját nevelésű srácokat miért nem veti harcba NB I-es találkozón, akkor elvétve szerepeltettek fiatalokat. De csak elvétve… Pedig ezek a fiatal fiúk csodákra lennének képesek.”

– vélekedik.

A kiesőről döntő szombati program 20 órától

Puskás Akadémia-Honvéd (tv: M4 Sport)

Vasas-Fehérvár





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás