
Hűha! Épphogy nem esnek ki Vajna Tímea mellei a ruhájából - Fotó!
A szépség legújabb fotójával ezúttal sem bízott semmit követői képzeletére.

A szépség legújabb fotójával ezúttal sem bízott semmit követői képzeletére.

Taylor Swift Carole Kingnek adott szerenádot, Barack Obama volt amerikai elnök Jay-Z rappert méltatta a szenzációs eseményen.

A harminc éves, évek óta erotikus modellként dolgozó anyukával egyik napról a másikra közölték, hogy nem látják szívesen gyermekei iskolájában.

A modell Berki Krisztián azon posztján akadt ki, ahol a kommentelők megtippelhetik a műsorvezető születendő gyermekének a súlyát.

A modell legújabb fotója igen merészre sikeredett, ugyanis fekete ruhácskája épp hogy nem esik le róla.

A műsorvezető 83 évet élt. Egyik lábát az év elején amputálni is kellett.

Pamela Reif, az egyik legismertebb fitnesz influencer most a nyaralásáról posztolt egy pici bikinis fotót, amin szinte semmi nem takarja a fenekét.

Egy az egybillióhoz az esélye egy olyan halálos balesetnek, mint ami a Rust című film új-mexikói forgatásán történt - jelentette ki szombaton Alec Baldwin.

A színész lányával közösen, zongorakíséret mellett énekel. Oszter Alexandra még egészen fiatal a felvételen.

Igazán fura új trend hódít a fiatalok körében, hiszen az lett a divat, hogy direkt úgy varrják meg a nadrágot, mintha kilógna belőle a hölgyek bugyogója.

Az énekesnő egy nagyon csinos szoknyát vett fel egy gálára, azonban a méretet elnézte.

Az énekesnő ismét fergeteges élményt nyújtott a Dancing with the Starsban.

Gigi Hadid még 2015-ben jött össze a One Direction egyik volt énekesével, Zayn Malik-kal, akitől tavaly gyereke született. Azonban úgy néz ki, hogy kapcsolatuk zátonyra futott.

Az énekes nemsokára olyan dallal jelentkezik, amellyel a magyarságot, cigányságot szeretné egymáshoz közelebb hozni.

A színésznő nehezen érti, miért kell két héttel szülés után lapos hassal a közösségi médiában villogni.

Oszter Sándor már többször nyilatkozott arról, hol szeretne nyugodni halála után, és ki örökölje a vagyonát.
1603
1975
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.