
Egy világ választja el őket! Kárpáti Rebeka újra magához akarja ölelni örökbefogadott kislányát
Örökbefogadott kislánya Afrikában él, így ritkán tudnak találkozni.
Egy az egybillióhoz az esélye egy olyan halálos balesetnek, mint ami a Rust című film új-mexikói forgatásán történt - jelentette ki szombaton Alec Baldwin első ízben nyilatkozva a sajtónak a történtekről.
„Időnként elő szoktak fordulni balesetek forgatásokon, de még sosem volt ilyesmi. Ennek egy az egybillióhoz volt az esélye” - húzta alá Baldwin.
Mint mondta, támogatja, hogy korlátozzák a valódi fegyverek használatát a filmek, illetve a sorozatok forgatása során.
Baldwin beszélt arról is, hogy barátja volt Halyna Hutchins operatőr, akire egy biztonságosnak tartott kellékfegyverből leadta a halálos lövéseket filmje forgatásán.
„A barátom volt. Amikor megérkeztem Santa Fébe, hogy megkezdjük a forgatást, meghívtam vacsorára, Joellel a rendezővel” - mondta Baldwin paparazziknak, akik őt és családját követték Vermontban.
Az amerikai színész egyben közölte, hogy a folyamatban lévő nyomozás miatt nem beszélhet az ügy részleteiről. Ugyanakkor hozzátette, hogy türelmetlenül várják a seriff irodájának beszámolóját a nyomozás eredményeiről.
A baleset a Rust című westernfilm forgatásán történt október 21-én az új-mexikói Bonanza Creek farmon. Baldwin játssza a főszerepet a fimben, amelynek egyben producere is. A forgatás próbáján Baldwin fegyvere éles lőszerrel volt megtöltve, amikor leadta a halálos lövéseket Halyna Hutchins operatőrre és megsebesítette Joel Souza rendezőt. Egyelőre senki ellen sem emeltek vádat és azt sem tudni, miként került éles lőszer a kellékfegyverbe.
A TMZ bulvárlap honlapján tette közzé a felvételt Baldwin nyilatkozatával. Alec Baldwin és felesége, Hilaria felszólította a paparazzikat, hogy tartsák tiszteletben magánszférájukat és ne kövessék őket lépten-nyomon.

Örökbefogadott kislánya Afrikában él, így ritkán tudnak találkozni.

Az egykori szépségkirálynő másfél éve költözött ki.

Harmadjára már nem mondja ki az igent a színész.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.