
Szőrén-szálán eltűnt a lottónyertes, négymilliárd forintot hagyott hátra
Az utolsó esélye is elszállt annak a német lottógyőztesnek, aki 2017 óta nem jelentkezett több mint 11,3 millió eurós (4 milliárd forint) nyereményéért.

Az utolsó esélye is elszállt annak a német lottógyőztesnek, aki 2017 óta nem jelentkezett több mint 11,3 millió eurós (4 milliárd forint) nyereményéért.

Kitüntetésben részesültek azok a hős rendőrük, akik életüket kockáztatva kimentettek egy embert az égő lakásából.

Ismét földrengés volt reggel Horvátországban, hazánkban is érezni lehetett.

A Pfizer vakcinája a második oltástól számítva egy hét után fejti ki hatását, tehát összességében egy hónap után nyújt védettséget a koronavírus ellen.

A férfi életét nem tudták megmenteni a kiérkező mentősök.

856-tal nőtt a fertőzöttek száma és 93 beteg halt meg Magyarországon.

Bugyi és Felsővány között halálos baleset történt.

Egy nap alatt 555 096 fővel emelkedett koronavírus-fertőzöttek száma, 7247 halálos áldozatot regisztráltak világszerte.

A halálos áldozatok száma tovább emelkedett.

Az év első hétvégéjét a Wonder Woman 1984 nyerte az észak-amerikai mozik jegypénztárainál.

Két iszlamista terrortámadást hiúsítottak meg Franciaországban 2020-ban, és 33-at 2017 óta.

Milos Zeman cseh elnök január második felében fogja megkapni az új típusú koronavírus elleni vakcinát.

A miniszterelnök részt vett az Operatív törzs egyeztetésén.

Ezen a héten nagyon kemény mínuszokra is készülni kell.

Kegyetlen támadó tartotta rettegésben a Fejér megyei város lakóit.

Meghaladta a 75 ezret az új koronavírus-járványban elhunyt betegek száma az olasz egészségügyi minisztérium adatai szerint, miközben a kormány a január 7-ig bevezetett szigorú korlátozások meghosszabbítását mérlegeli.
3660
3955
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.