
Sokkoló hír jött! Holttestet találtak a Dohány utcai zsinagógánál
Az eddigi adatok alapján a VII. kerületi utcai padon talált férfi halálát nem bűncselekmény okozta.

Az eddigi adatok alapján a VII. kerületi utcai padon talált férfi halálát nem bűncselekmény okozta.

Drámai bejelentés riasztotta a XXI. Kerületi Rendőrkapitányságot péntek hajnalban.

A kormányfő péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában nyilatkozott, ahol többek között azt is lemondta, hogy a negyedik hullám miatt mindenki oltassa be magát!

A virológus tisztázza a sokak által ismert tévhiteket. Íme két nagyon gyakori, de teljesen hibás elképzelés a vakcinákkal kapcsolatban.

A beoltottak száma 5 855 039, közülük 5 564 586 fő már a második oltását is megkapta, 590 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Erős hidegfront érte el hazánkat, ami komolyan megterheli a szervezetünket.

A miniszterelnök ma reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában nyilatkozott, ahol beszámol a legújabb kormányzati lépésekről.

A koronavírus-járvány kezdete óta mintegy 660 380 amerikai vesztette életét a fertőzés következtében, ami azt jelenti, hogy az Egyesült Államok minden ötszázadik lakója meghalt a kór miatt.

Nem szeretnék az ismerősök, hogy egy időben temessék, vagy éppen együtt nyugodjanak a dunakeszi tragédia áldozatai gyilkosukkal.

Leszakadt az ég, megbénult a főváros, balesetek, torlódások sújtják Budapest utcáit.

A 41 éves férfi édességeket vásárolt a gyerekeknek, és így csalta őket közelebb magához.

Interjú Kálomista Gáborral, az Elk*rtuk című film producerével.

A beszéd következményeit „kis ’56-nak” is nevezik.

Itt a hétvége, a Metropol összeszedte a hétvége főbb eseményeit, programjait, amiért mindenképp érdemes kimozdulni.

A pályázatnak köszönhetően 54 ember fürödhet új kádban.

Etyekre ment napközben Orbán Viktor, az erről szóló fotót a Facebookon osztotta meg csütörtök este.
2787
3575
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.