
Családi KRESZ-kaland
A program célja, hogy játékosan hívják fel a figyelmet a felelős közlekedésre – nemcsak a járművezetők, hanem a gyalogosan, rollerrel vagy biciklivel közlekedő gyerekek, fiatalok számára is.
Komplex érzékenyítő program a fogyatékosság társadalmi elfogadásáért és az esélyegyenlőségért - Pető Zsuzsa, a Kézenfogva Alapítvány szakmai munkatársa.
„Bemutatjuk képzési programunkat, mely saját élményű gyakorlatokkal hozza közelebb a pedagógusokhoz az emberi sokféleség témáját. Abban támogatjuk a szakembereket, hogy a fogyatékos emberek mindennapi életét játékos és meghitt módon vihessék közelebb a gyerekekhez már korai életkortól. Célunk, hogy ezzel hozzájáruljunk az elfogadáshoz, a befogadó társadalom megteremtéséhez.”
A magyar népmesétől a skót történetekig – Dr. Nagy Krisztina (Kris Munro) Private dyslexia tutor. Előadásában bemutatja, hogyan segít azoknak a súlyos dislexiával küzdő, általános iskolás gyerekeknek, akik az iskolában nem tudják megtanulni az anyanyelv alapjait. Módszere top-down method, ahol a gyerekek történetek hallgatása, olvasása és írása által motiválódnak és idővel megtanulnak önállóan írni és olvasni. Itt kell regisztrálni.
Időpont: április 7., 14 óra
A program célja, hogy játékosan hívják fel a figyelmet a felelős közlekedésre – nemcsak a járművezetők, hanem a gyalogosan, rollerrel vagy biciklivel közlekedő gyerekek, fiatalok számára is.
Játékos feladatokon keresztül megismerjük az éjszakai állatok világát, miközben észrevétlenül megbarátkozunk a sötéttel is.
Ez egy önfejlesztő tréning program, amely segíti az önismeretet és a belső intuíció összehangolását az életünkben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre