
Magyar Péter már a vereségre készíti fel a jelöltjeit
Ha buknak, elhagyja az országot.
A magyar érdekeknél fontosabb Zelenszkij.
Február 23-án, hétfőn lesz negyedik évfordulója annak, hogy Oroszország teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen, ezért vasárnap szolidaritási menetet tartottak Ukrajna mellett, amely a fővárosi Városháza parkból indult.

Az Index tudósítása szerint az eseményen felszólalt:
Miközben Ukrajna épp Magyarország energiabiztonságát veszélyezteti a Barátság kőolajvezeték elzárásával, hogy ezzel zsarolhassa hazánkat, továbbá míg az ukrajnai magyar kisebbség megcsonkított jogait továbbra sem állította helyre Kijev, Karácsony Gergely azt tartotta fontosnak kifejteni, szerinte Magyarország nem egyenlő a kormányával, amely a „gonosz hűbérese lett”.
Karácsony kifejtette, a magyarok nem veszítették el a morális iránytűjüket, így ki kell mondani az ukránok szemébe nézve, hogy „bocsánatot kérünk!”
Bocsánatot – folytatta a baloldali főpolgármester – a kormány miatt, a „hazug” plakátok miatt, a „hős nagykövetre uszított propagandisták miatt”.
Véleménye szerint a kormány politikája a „történelem szemétdombján végzi” és reméli, hogy nem rántja magával az egész országot, a magyarok pedig békét kívánnak Ukrajnának, de a „béke nem lehet sem kapituláció, sem diktátum”.
„Nehezemre esik kimondani, de ki kell, mert az egyenes beszéd a legfontosabb: a magyar kormány gyalázatos módon támogatja Oroszországot ebben a háborúban, a megtámadottat bünteti, fenyegeti és szidalmazza” – állította Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere.
Hozzátette, hogy az olajszállítmányokon keresztül anyagilag is támogatja a magyar kormány Oroszországot, miközben minden ukrán segélyt megvétózik.
Én személyesen is, mélységesen szégyellem magam emiatt”
– mondta.
Niedermüller állítása szerint ez nem a magyar társadalom, hanem a kormány politikája. Szerinte a magyarok tudják, hogy Ukrajna „Európáért, a demokráciáért, egy szebb és biztonságosabb jövőért is harcol”. Azokért, akik hisznek egy szabad, demokratikus jövőben, ezért
támogatjuk Ukrajnának az Európai Unióba való minél előbbi belépését
– zárta beszédét Niedermüller Péter.
„Miközben Zelenszkij nem nyitja újra az olajvezetékünket, miközben magyarokat kényszersoroznak be az ukrán hadseregbe és halnak meg a háborúban – a főpolgármester az ukránoktól kér bocsánatot a magyar kormány miatt” – reagált Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.
Hozzátette: „Megnézném mi lenne vele és az országgal, ha 2022-ben nem a Fidesz nyert volna.
Minden fegyverünk Ukrajnában lenne a pénzükkel együtt már, gázt és olajat rég nem kapnánk, a rezsicsökkentés csak halvány emlék lenne és ha nincs a háborúellenes kormány, valószínűleg már rég nyakig benne lennénk a háborúban.
„Főpolgármester úr! Csak egyszer, csak egyszer gondolná végig, amit beszél. Csak egyszer, csak egyszer foglalkozna végre a magyarokkal és az ön városában élő budapestiekkel.
Ilyen egy kisstílű, gyenge, külföldi érdekeknek megfelelési kényszeres megélhetési politikus.
„Az áprilisi győzelmünk után ideje lesz véget vetni a Karácsony-ámokfutásnak a nemzet fővárosában” – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.
„Vasárnap tiszás inluenszerek Karácsony Gergellyel az élen Ukrajna-párti tüntetést tartottak. A tüntetésen olyanok hangoztak el, minthogy »adjunk meg minden tőlünk telhető segítséget ukrán barátainknak, mert megérdemlik« vagy hogy »Ukrajna Európáért, a demokráciáért, egy szebb és biztonságosabb jövőért is harcol.« Karácsony Gergely pedig bocsánatot kért Ukrajnától” – mutatott rá Deák Dániel Facebook-bejegyzésében.
Ahogy a Ripost írja: a magyar főváros baloldali főpolgármestere és Erzsébetváros DK-s vezetője örömmel hunyászkodtak meg Ukrajna budapesti nagykövete előtt. Niedermüller Péter azt is kijelentette, támogatják Ukrajna mielőbbi uniós csatlakozását.
A politikai elemző ezzel kapcsolatban kifejtette: „A tiszás influenszerek azt elfelejtik, hogy a magyar kormánynak nem az oroszok és nem az ukránok jóléte a fontos. Hanem a magyar emberek biztonsága, megélhetése, a magyar emberek energiaköltségei. Pontosan ezért mondják azt, hogy a Tiszával összejátszó ukránok nem zsarolhatnak minket!”
Deák úgy folytatta: „Hiszen
amit a tiszások követelnek – az ukrán EU-tagság, olcsó orosz olajról való leválás és Ukrajna támogatása – az mind-mind a háborúba való belesodródás lépése, a magas rezsiköltségek, az ezer forintos benzinár.
Az elemző aláhúzta:
A tiszásokkal ellentétben mi nem az oroszokkal vagy nem az ukránokkal vagyunk, hanem a magyarokkal. Az a fontos, hogy a magyaroknak ne legyen rossz!

Ha buknak, elhagyja az országot.

„Az ukrán olajblokád ma mindent felülír” – írta a kormányfő.

Az egyéni jelölteket ismerhetik meg a sorozatunkbón.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.