
„Ebbe a küzdelembe bele kell állni” – közölte Orbán Viktor a nemzeti petíció kapcsán
170 milliárd eurót adott eddig Brüsszel Ukrajnának.
Azt mondták felettesei a Kárpátaljáról elhurcolt magyar családapa rosszullétére, hogy csak szimulál.
A beregszászi Reban Zsolt a legújabb áldozata az ukrán kényszersorozásnak. A férfit annak ellenére hurcolták el az utcáról, hogy súlyos szívbeteg volt egész életében, amely miatt katonaság alóli felmentése is volt - írja a Bors.

Most Zoltánért aggódik a családja, aki szintén szívbeteg, és szintén a nyílt utcáról sorozták be katonának, egy héttel karácsony előtt (nevét ő és családja érdekében megváltoztattuk). Azóta megpróbáltatások sorát szenvedte el az 58 éves szív- és gerincbeteg családapa, akinek a mobiltelefonját azonnal elvették, emiatt napokon át nem tudott beszélni szeretteivel, így fogalmuk sem volt hova tűnt Zoltán. A család végül egy ismerősön keresztül tudta meg az apa szörnyű sorsát. Egy kis időre visszakapta a telefonját, amikor a szeretteivel tudott beszélni, és a Borsnak is nyilatkozott a történtekről.
Úgy bántak velünk, mint egy darab hússal. Nekik mindössze annyit számítottunk, hogy meglegyen a megfelelő létszám. Egy tiszt még meg is fenyegetett, hogy ha el merem árulni az orvosi kivizsgáláson, hogy beteg vagyok, megnézhetem magam. Valódi vizsgálat nem volt, épphogy ránk néztek, majd kitöltötték a papírt
– fogalmazott.
A férfi jelenleg is egy kiképzőbázison tartózkodik. A mobilját nem tarthatja magánál, csupán hetente kapja meg fél órára - írja a Bors.
Nagyon aggódom az édesapámért, de legalább van róla hírünk. Hétvégén az édesanyám röviden tudott vele beszélni. Így tudtuk meg, hogy nagyon gyenge, de amikor a tiszteknek rosszullétre panaszkodott, közölték vele, hogy ne szimuláljon
– mesélte az elhurcolt szívbeteg apa lánya.
A kemény kiképzés miatt már egyszer kórházba került, amikor összeomlott az 50 kilós felszerelés súlya alatt.
Rengeteget sírunk itthon, nagyon féltjük apát. Most annak is örülnünk kell, hogy a napokban gyógyszert és csomagot küldhettünk neki. Cigarettát is kért, biztosan nem magának, hanem mert abban a közegben értéke van
– árulta el a lány.
Zoltán családja hallott róla, hogy a napokban egy újabb magyar férfi vesztette életét a kényszersorozás következtében. A nyáron Sebestyén József esett az önkény áldozatául, most a beregszászi Reban Zsolt.
Mélyen együttérzünk Zsolt családjával, és folyamatosan imádkozunk az édesanyámmal apu hazatéréséért
– fejezte be a fiatal lány.
„Magyar emberek halnak meg értelmetlenül az ukrajnai háborúban. Sebestyén József után egy újabb magyar, a beregszászi Reban Zsolt lett az ukrán kényszersorozás áldozata.
Hiába volt súlyos, egész életében tartó szívbetegsége, ami miatt felmentették a katonai szolgálat alól, a sorozókat ez nem érdekelte. Erőszakkal elhurcolták az utcáról, és néhány nappal később egy kiképzőközpontban, távol a fronttól, életét vesztette….
Ez a tragédia ismét megmutatja, hogy a brüsszeli háborús politika nem elvont fogalom, hanem nagyon is valós, magyar életeket követelő valóság. Nem Sebestyén József volt az első és sajnos biztosak lehetünk benne, hogy nem is az utolsó. A mi felelősségünk, hogy megvédjük a sajátjainkat ettől az őrülettől, mert a magyar kormány az egyetlen Európában, ami a kezdetektől fogva a békét képviseli.
Magyarországon egyedül a Fidesz tud és akar nemet mondani Brüsszel háborús tervének! Egy biztos választás van: a Fidesz!” – írta Facebook-bejegyzésében az újabb kárpátaljai magyar elhurcolt, majd elhunyt férfi ügyével kapcsolatban Szentkirályi Alexandra.

170 milliárd eurót adott eddig Brüsszel Ukrajnának.


Elképesztő, hogy meddig megy el Brüsszel és Kijev.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.