
Ez várt Orbán Viktorra a gőzölgő húsleves helyett
Feladat várt a kormányfőre a vasárnapi országjárás előtt.
A gyermek édesanyját súlyos sérülésekkel szállították kórházba Ukrajnában.
Megrázó tragédia történt február 22-én este a Hmelnickij terület egyik kistelepülésén, a Dunajivci kistérséghez tartozó Mala Kuzselivkában. A Ukrán Nemzeti Rendőrség megyei főosztályának tájékoztatása szerint egy 10 éves fiú és 45 éves édesanyja tartózkodott a szobában, amikor hirtelen robbanás rázta meg az épületet.

Kiderült: a gyermek egy gránáttal játszott, amely működésbe lépett és felrobbant. A detonáció olyan erejű volt, hogy a kisfiú életveszélyes sérüléseket szenvedett és nem élte túl.
A helyszínre azonnal mentőegységek, nyomozók, kriminalisztikai szakemberek, tűzszerészek és szolgálati kutyás egység érkezett. A mentők hosszasan próbálták újraéleszteni a gyermeket, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem tudták megmenteni az életét – írja a Kárpátinfo.
Az édesanyát súlyos sérülésekkel a dunajivci kórház traumatológiai osztályára szállították. Állapotáról egyelőre nem közöltek részleteket.
A rendőrök átvizsgálták a házat és a környező területet, további veszélyes tárgyak után kutatva. A felrobbant gránát maradványait lefoglalták és szakértői vizsgálatra küldték. Az ügyben büntetőeljárás indult.
A háború nem csak a fronton szedi az áldozatait, a helyiek mindennapjait is veszélyezteti. A harcok után nyilvánvalóan nincs takarítás, így fegyverek és gránátok a civilek kezébe kerülhetnek, egy elhagyott gránát most egy teljes családot tett tönkre – írja a Bors.
Az orosz-ukrán háború már négy éve tart. Rengeteg a civil áldozat, az adatok szerint eddig 15 ezer civil vesztette életét és több mint 41 ezren megsérültek. A háború kiemelten sújtja a gyermekeket is, több száz gyerek is meghalt már a háború miatt és rengeteg maradtak árvák.

Feladat várt a kormányfőre a vasárnapi országjárás előtt.

Tűzifát, banánt, mindent osztanak...

Elszabadult a pokol a Tisza Pártot támogató Facebook-csoportban.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.