
Orbán Viktor: írtam a kongresszusra egy röpiratot
Komoly gondolatok, fontos üzenet a Fidesz elnökétől.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA dolgozók többletbérét, a béremelések egy részét elvonná.
Nagy veszélyt lát a kormány az önkormányzatok számára is a Tisza-csomagban, amiben olyan adóemelések vannak, amelyek az önkormányzati dolgozók többletbérét, a béremelések egy részét elvonnák – mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára szerdán Vácon.

Rétvári Bence, a Dunakanyar és Vác térségének önkormányzatai számára tartott tájékoztatón arról beszélt, hogy Vácon az új év új támogatást is hozott: 111 millió forinttal segíti a kormányzat a város működtetési és fejlesztési feladatainak ellátását. Hozzátette, hogy nagyon fontos fejlesztés zajlik Vácon, a szakrendelő felújítása, ami a Versenyképes Járások Programból tud megvalósulni. A környékbeli települések 250 millió forinttal járulnak hozzá ahhoz az 1,6 milliárd forinthoz, amibe a felújítás kerül – tette hozzá az államtitkár.

Komoly gondolatok, fontos üzenet a Fidesz elnökétől.

Ez sajátos módon kimaradt a kormányszóvivői tájékoztatóból.

Az igazság az aranykonvojról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.