„Úgy érzem, megtaláltam a helyem!" – a Honvédséghez csatlakozott az Exatlon sztárja

Rozs Geri januárban kezdte el a katonai alapkiképzést a győri Pálffy Miklós laktanyában.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.03.02.
Módosítva: 2023.03.02.
Exatlon Hungary honvédség katona

Igazán különleges kalandba vágott bele Rozs Gergely! Az Exatlon Hungary és az Ázsia Expressz sztárja úgy döntött, hátrahagyja a televíziózást, s ezentúl a honvédségben bizonyít majd. Januárban ugyanis megkezdte a katonai alapkiképzést a győri Pálffy Miklós laktanyában.

Fotó: TV2
A Honvédséghez csatlakozott az Exatlon sztárja

„Mondhatni a honvédség nem újdonság számomra, hiszen édesapám katona volt. Mikor kicsi voltam, sokszor vitt el magával a laktanyába, szóval ismerős volt számomra ez a miliő. Az pedig, hogy miért vágtam mindebbe bele? Eljutottam egy olyan szintre az életemben, mikor úgy éreztem, szükségem van egy kis határozottságra és fegyelemre” – kezdte a Borsnak Gergely, aki egy öthetes alapkiképzésen vett részt. Mint mondja, nem volt könnyű dolga, ellenben minden percét élvezte. 

Öthetes elméleti és gyakorlati felkészítésen vettünk részt, melynek része volt többek között a SERE kiképzés és fegyverkezés is. Előbbi egy kifejezetten összetett tréning, amely arra készíti fel a katonákat, hogy akár magukra maradva is képesek legyenek túlélni, elrejtőzni, míg ki nem mentik őket. Ez egy új, de nagyon hasznos képzés volt számomra, és nem utolsó sorban óriási kihívás is, ahogyan az egész honvédség is, mindenkinek csak ajánlani tudom, aki meg szeretné mérettetni magát

 – tette hozzá Gergely, aki a múlt héten letette az esküt is, s ezentúl testnevelő tiszti beosztást lát el Várpalotán.

„Annak idején testnevelőedzőként végeztem az egyetemen, de a megszerzett tudásomat nem igazán tudtam eddig kamatoztatni. Sokáig dolgoztam az egészségügyben, aztán bejött az életembe az Exatlon, ami adott egy új lendületet. Ugyanezt tudom elmondani az Ázsia Expresszről is, viszont ahogy korábban is fogalmaztam, szükségem volt a változásra. Ekkor láttam meg, hogy megüresedett egy testnevelőtiszti állás, és nem is volt kérdés számomra, hogy jelentkezem” – árulta el az egykori Kihívó, aki nem meglepő módon imádja a kihívásokat. 

Egész életemben hajtottam az effajta adrenalint, mindenben kerestem a kihívást. Nekem ez a lételemem, és most úgy érzem, megtaláltam a helyem. Hazaértem!

 – tette hozzá Gergely. 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás