
Hihetetlen: Kína „mesterséges napja” meghozta az eddig régóta várt áttörést
Ez az eredmény jól mutatja Kína egyre növekvő szerepét.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus újabb mutációi okozta megbetegedések kezelésében a korai felismerés és az időben megkezdett terápia életet ment.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdai közleményében azt írta: Kásler Miklós az oltási feladatokról, az alapellátás átalakításának helyzetéről, a csoportpraxisok és egyéni praxisok működéséről, további kialakításáról, a családorvosok szakvizsgáinak adatairól, illetve az országos szintű műszer- és eszközigény felméréséről folytatott megbeszélést.
Az egyeztetésen Békássy Szabolcs, az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos, Jenei Zoltán, az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője, Kollár Lajos, a szakmai kollégiumok elnöke, valamint az Emmi vezetői vettek részt.
Közölték: a tárcavezető elismerését fejezte ki a hivatásukat kitartással végző háziorvosoknak, és kérte az országos kollegiális vezető háziorvost, hogy tájékoztassa erről a családorvosokat.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus újabb mutációi okozta megbetegedések kezelésében a korai felismerés és az időben megkezdett terápia életet ment.
A gyógyszeres terápia azonnali alkalmazása az esetek többségében hatékony, és megakadályozhatja a súlyos koronavírus-fertőzés kialakulását. Így csökkenteni lehet a kórházak és az egészségügyi dolgozók megterhelését - olvasható a közleményben.

Ez az eredmény jól mutatja Kína egyre növekvő szerepét.

A kábítószerfüggő más családtagoktól is pénzt zsarolt ki.

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem komoly helyezést kapott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.