
Szlávik János szerint mindenkire úgy kell tekintenünk, mintha fertőző lenne
Az interjúból az is kiderül, kell-e tartanunk a készülő vakcinák mellékhatásaitól.

Kirándulókat köpött le a koronavírusos férfi, mert nem viseltek maszkot
A rendőrök keresik az ismeretlen férfit, aki két nőre támadt rá egy erdőben - állítólag a törvényt akarta betartatni.

Lekörözte Hollywood menő férfi színészeit Reese Witherspoon
A maga ura lett a Doktori Szöszi színésznője, 3 és fél milliárdot keres egy-egy sorozattal.

A Vöröskereszt is segít a védekezésben, bárki csatlakozhat!
Az első hullámnál is hatékonyan közreműködtek és most sem tétlenkednek.

Minimál, de szól, mint egy Porsche
A Porsche Design piacra dobta zsinór nélküli hangfalát.

Mindegy hol vagyunk, a Mikulás megtalál minket!
Vagy mi is felkereshetjük őt Lappföldi házában, persze csak virtuálisan.

Ebből meg hogy maradhatott ki a budapesti Városháza parkolója?
Kettős mérce, mellébeszélés. Csak ez juthat eszünkbe az egyre nyilvánvalóbb következetlenség láttán.

Hazudott a pizzéria munkatársa, az ország egy részét lezárták miatta
A fertőzött férfi a kontaktkutatás során azt állította, hogy csak ételért ugrott be az étterembe.

Égő házból mentettek a hős budapesti rendőrök
A bátor rendőrpárosnak köszönheti az életét az a nő, akit egy lángoló házból mentettek ki a kitüntetett férfiak.

Budapesten ragadt Hollywood kedvence, bárki találkozhat vele
A Margit hídról üzent rajongóinak a sztárpasi, kitartásra buzdít mindenkit.

Száznál több halott, több mint négyezer új fertőzött idehaza
Meghalt 111, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4320 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.

Ezekkel a „láthatatlan” funkciókkal bővül az Instagram és a Messenger
Ha ezt bekapcsoljuk, nem maradnak meg az üzenetváltások, hanem törlődnek.

Minden, amit a járvány alatti kedvezményekről tudni kell!
Számos kedvezményt vezetett már be a kormány a veszélyhelyzet első hónapjában és már egy új akcióterv részletein dolgoznak.

Ez az igazi Csillagok Háborúja! Yoda már az emberek űrállomásán van
Egy bébi Yoda plüssfigura is feljutott a Nemzetközi Űrállomásra.

Mi történhetett? Fiatal lányok tűntek el Budapestről
A két tinédzser ismeretlen helyre távozott, nem adnak életjelet, a rendőrség segítséget kér.

Eldőlt: ők nem folytathatják a Dancing With The Starst
Hiába nyújtott párjával hétről hétre lenyűgöző teljesítményt, ez a produkció most kevésnek bizonyult.
7877
8421
