
Akkora pofont kapott Zalatnay Sarolta, hogy kitört a foga
Kendőzetlenül mesélt fiatalkori kellemetlen emlékéről és viharos szerelmi életéről.

Brutális következménye a járványnak, kiéhezett patkányok fenyegetik az otthonokat
Nagy-Britanniában attól tartanak, hogy a lezárások miatt élelem nélkül maradt rágcsálók az ünnepek alatt hívatlanul is megjelenhetnek a terített asztalnál.

Még ennyi idő, mire Majka felépül
A szakértő szerint fokozatosan kell visszatérnie a koronavírusos rappernek a régi életéhez.

Két új vidéki központ jön létre az erőszak ellen
A bűncselekmény következtében bajba jutottaknak nyújtanak segítséget.

Bea asszony összeomlott, ez áll a háttérben
Gáspár Beának és kisebbik lányának Virágnak, egy évvel ezelőtt volt egy autóbalesete, amiben ugyan nem sérültek meg, de lelkileg azóta sem jöttek helyre.

Újabb egymillió tabletta érkezett Kínából
Folyamatos a koronavírusos tüneteket csökkentő favipiravir szállítása.

Ezért ünnepeljük ma a magyar labdarúgást
Mindeközben sokad virágzását éli a hazai foci, sikert sikerre halmoznak fiaink.

Drámai adatok: havonta 3 nő hal bele a verésbe Magyarországon
Tizenhatnapos kampánnyal lép fel a bántalmazás ellen a NANE.

Szexkisokos covidosoknak, mutatjuk, mit lehet, és mit nem
A fertőzöttek gyógyulási esélyeit ronthatja a túl korai gyönyörszerzés. Legalábbis ezt állítja egy szívsebész.

Már 7718 koronavírusos beteget ápolnak kórházban
Meghalt 106, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3806 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.

Online adventi vásár várja a magyarokat
Hazai kisvállalkozókat támogathatsz az internetes karácsonyi ajándékvásárlással.

Megáll az ész, durva üzenettel zsarol egy zuglói lakos, ezért tette - Fotó!
Úgy tűnik végleg elvesztette valaki a türelmét az a XIV. kerülteben.

A Megasztár győztes énekese, egy sajátos módszerrel ringatja álomba kisfiát
Király Viktor igyekszik maximálisan kivenni a részét a gyereknevelésből. Ha kell, sajátos altatási módszerét is beveti, ami mindig bejön.

Drámai emelkedés, több mint 13 ezer ember halt meg 24 óra alatt
Íme a koronavírus-járvány legfrissebb adatai.

Durva átverés, fals covid-oltást árulnak a neten
A Facebbokon is megjelentek a vírus elleni oltást ajánlgató hirdetések, ami leginkább azokban a csoportokban van jelen, ahol a koronavírus a fő téma.

Hős négylábú: több katona életét is megmentette a belga juhász
Sérülései miatt kell visszavonulnia a bátor kutyának, aki több katona életét is megmentette. Hősiességét kitüntetéssel jutalmazták
7856
8416
