
Okosítsd fel otthonodat ezzel a néhány akciós kütyüvel
Ha azon gondolkodtál, hogy kéne egy új tévé vagy csak egy kenyérpirító, ne habozz!

Megvan az AMTS új időpontja!
A járványhelyzet miatt elmaradt show új időpontja június 25-27, a helyszín a szokásos Hungexpo lesz.

Szépség és a Szörnyeteg - zenés mesejáték óvodásoknak és kisiskolásoknak
A VSG Táncszínház február 21-én, 10 órai kezdettel bemutatja a Szépség és a Szörnyeteg című előadásukat.

Több mint 200 millió adag oltást adtak be világszerte, mutatjuk, ki áll a legjobban
A legtöbb vakcina a magas vagy közepes jövedelmű országokban landolt.

„Én lesz.rom! Engem nem érdekel ez” – így reagált Lilu őszinte véleményére Tóth Andi
A műsorvezető kendőzetlenül elmondta a véleményét az énekesnőről, akit nagyon kirívónak tart.

Merkely elárulta miért a Szputnyik V vakcina mellett döntött
A koronavírus-fertőzése után három hónappal Merkely Béla is megkapta a védőoltást.

Mi jöhet még? Oroszországban emberre terjedt át a madárinfluenza
Egy olyan baromfitelep alkalmazottjainál mutatták ki a vírust, ahol 2020 decemberében súlyos problémákat észleltek.

Örömmel fogadták a vakcinákat, terv szerint halad az oltás az ország több pontján
Gőzerővel zajlik az idősotthonokban a koronavírus elleni oltás.

Ezért félti feleségét a koronavírustól Deák Bill Gyula
A blues hazai királya hónapok óta bezárva él kőbányai lakásában. Mint kiderült, nejéért aggódik a leginkább.

Azbej Tristan: Ha nem stabilizálódik a helyzet, akkor 2050-ig 70-80 millió ember fog elindulni Európa irányába
Magyarország összesen másfél millió dollár értékben segíti a nigériai, a kenyai, az etióp és a mozambiki közösségeket a humanitárius válságövezetekben.

Megkapta az engedélyt a legújabb készítmény, ezzel kezelik majd a felnőtteket
Mostantól hazánkban is elindulhat a felnőtt SMA-betegek kezelése a Spinraza készítménnyel.

Újabb taggal bővült a királyi család, megszületett II. Erzsébet kilencedik dédunokája – Fotó!
Eugénia hercegnő és Jack Brooksbank Instagramon jelentette be az örömhírt, ahol a pici nemét és nevét is elárulták.

„Kamionok sora szállította a halottakat a krematóriumokba” – Így emlékeznek a járvány kezdetéről Olaszországban
Pontosan egy évvel ezelőtt, február 20-án azonosították náluk az első Covid-beteget. Ez alkalomból avattak most emlékhelyet.

Tüzes sminkben és latex ruhában feszít Tolvai Reni, vajon mit szól ehhez Lábas Viki?
Úgy tűnik, hogy az énekesnő önbizalma nem tört meg, a minap újabb szexi szettel jelentkezett.

Kegyetlen módszert választott az óvónő, ragasztóval fogta be a gyerekek száját
Az intézményben zajló botrányos viselkedésre véletlenül jöttek rá a szülők, míg a helyi önkormányzat mentegeti a nőt.

Szívfacsaró, soha nem látott képeket mutatnak meg Schumacherről
Az autóversenyző 2013 decemberében szenvedett síbalesetet, ami után kómába esett.
7461
8426
