Az M1 összeállításban Müllerné Juhos Bernadett, a Baranyai Megyei Kormányhivatal főigazgatója elmondta: a héten véget ér a megyeiszociális és idősotthonokban a vakcináció, mert minden gondozott és dolgozó megkapja a második oltást - írja a Ripost. A szociális és egészségügyi intézményekben a Pfizer/BioNTech-vakcinával oltanak, az orosz vakcinát, a Szputnyik V-t az oltópontokon való oltáshoz használják – fűzte hozzá. Müllerné Juhos Bernadett kitért arra is, hogy Baranya megyében – ahogy az egész országban – nő az oltakozási kedv.
Kancz Csaba, Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott egyebek mellett arról számolt be, hogy a megyében több mint negyven intézménybe jutottak el az oltócsapatok, akik az idős embereken kívül szenvedélybetegeket, fogyatékkal élőket és hajléktalanokat is beoltottak. Az intézményekben nagy várakozás előzte meg az oltakozást – közölte.
Kancz Csaba jelezte, hogy hét intézménybe, ahol fertőződés miatt nem tudtak oltani, két-három hét múlva térnek vissza az oltócsapatok.
Keller János tiszafüredi háziorvos többek között arról beszélt, hogy az AstraZeneca, a Pfizer/BioNTech és a Moderna gyártók vakcináival oltják a város lakosságát, és oltópontokra is küldenek Pfizer/BioNTech és Szputnyik-V oltóanyagot.
Mindhárom megszólaló hangsúlyozta a vakcináció fontosságát is, egyúttal arra bíztattak mindenkit, aki még nem regisztrált az oltásért, hogy tegye meg azt a vakcinainfo.gov.hu oldalon.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.