
Koronavírus: Ausztria ebben látja a megoldást
Ötpontos akciótervet dolgozott ki a húsvétig terjedő időszakra az osztrák egészségügyi tárca, hogy elkerüljék a rohamléptekkel terjedő vírusmutációk robbanásszerű elburjánzását.

Július végére minden felnőtt állampolgárt be akarnak oltani
A brit oltási program első szakaszát sikerrel teljesítették, a legveszélyeztetettebbek február közepéig megkapták a vakcinát.

Nagy a baj, Károly herceg sírva jött ki a kórházból, ahol édesapját, Fülöpöt ápolják
A trónörökös órákat utazott, hogy láthassa Erzsébet királynő férjét.

Müller Cecília: A járvány harmadik hullámának felszálló szakaszában járunk
Az országos tisztifőorvos elmondta, a felfutást az új, nagyobb fertőzőképességű vírusvariánsok megjelenése okozza.

Megint egyre több a megbetegedés a mutáció miatt Németországban
Az új adatok „arra utalnak, hogy egy harmadik hullám elején tart Németország is.

Eddig vártak, még csak most kezdik az idősek oltását a hozzánk közeli országban
Első körben kétezer lakost oltanak be, a kínai vakcina érkezése pörgetheti fel a folyamatot.

Nem nyitott neki ajtót, ezért egy baltával akart bejutni volt feleségéhez a dühös férfi
A bejárati ajtó kisablakait betörte és életveszélyesen megfenyegette a nőt.

Így zajlanak az oltások az orosz vakcinával - Fotók!
Két keleti városban is megkezdték a Szputnyikkal való oltást. A szakember szerint alapvetően nem különbözik az orosz a többi vakcinától.

Teljesen kibukott az Exatlon szépsége: én nem csak egy táncoslány vagyok - Videó!
Szabó Franciska igazi amazonnak tartja csapattársát, aki most sem hajlandó feladni.

Lövöldözés tört ki egy boltban, többen is életüket vesztették
Három ember meghalt, miután tűzharc tört ki egy külvárosi fegyverboltban az Egyesült Államok déli részén, New Orleansban.

Csajok! Ilyen egy igazi trendi tanulóvezető - Fotó!
A kék színű tanulómatrica már a múlté, mutatjuk, mi a menő!

Kigyulladt egy autó Dunakeszin - brutális fotók és videók!
Szerencsére személyi sérülés nem történt, miután kiégett egy autó a lakótelepen.

Hatalmas baki, még a kommentátor is elképedt az újpesti védő bénázásán - Videó!
Ritkán látható ajándékkal lepte meg a zalaegerszegi támadót Kire Risztevszki.

„Azt hittem, végünk van” - mondta az utas, aki túlélte a kényszerleszállást, miután felrobbant a hajtómű
A repülőgép már majdnem elérte az utazómagasságot, amikor robbanás rázta meg az utaskabint...
Pelé vallomása: Minden barátnőmnek és feleségemnek elmondtam, hogy hűtlen vagyok
Maga sem tudja, hány gyermeke van a nagyvilágban...

Megvan, elsősorban mire van szükség a lazításokhoz
A következő időszak nagyon fontos lesz Kásler Miklós szerint, meg is fogalmazta, mit kér a lakosságtól.
7454
8421
